Óriási csúfság eshet meg a Manchester Uniteddel miután a csapat botrányosan gyenge szezont fut. Nem elég hogy három csapat is több mint 20 ponttal szerzett többet tőlük, szégyenszemre még a gólkülönbségük is negatív ami nem is tudom mikor fordult elő velük utoljára. Ten Hag még mindig húzza a csapat élén, viszont ha az utolsó reményét is elveszti a csapat az FA kupából való kieséssel akkor vélhetően csomagolhat a holland. Nagyon tartalékos a csapat, főleg a védelemből vannak érdemi hiányzók ami erősen kiütközik a kapott gólokban. A taktikájuk sem kifizetődő, egy Bournemouth elleni remit nem kéne ünnepelni egy ekkora klubnak. A gárda négy meccse nyeretlen, legutóbb éppen a Liverpoolt tudták legyőzni büntetőkkel a kupa előző körében. Itt az elődöntőben egy másodosztályú csapat ellen elfogadhatatlan lenne a kiesés. Bármennyire is masszív kis csapat ez a Coventry, szégyen lenne ellenük kiesni a Wembleyben, azaz semleges pályán ahol viszont a MU játékosai jóval többször megfordulhattak már.

A Coventry a Wolves elleni szuper hajrával jutott az elődöntőbe. jó formában viszont közel sincs a csapat, miután zsinórban két bajnokit és ezzel valószínűleg a feljutási esélyeiket is elbukták. A kiesőjelölt Birmingham elleni zakó különösen fájó volt, 3:0-ra maradtak alul a 71%os labdabirtoklásuk ellenére. Hiányzójuk jóval kevesebb lesz mint a MU-nak. Csak Jamie Allen, Sakamoto Tatsuhiro és az eltiltott Kasey Palmer maródiak. Legutóbbi egymás elleni meccsüket 2007-ben meglepetésre a Coventry nyerte a ligakupában.

Nem lesz egy könnyű meccs de győzni fog a rutin.

Várható kezdő 11-ek:

Collins, Latibeaudiere, Thomas, Kitching, Dasilva, Sheaf, Eccles, Van Ewijk, O'Hare, Wright, Simms

Onana, Dalot, Kambwala, Maguire, Wan-Bissaka, Casemiro, Mainoo, Garnacho, B. Fernandes, Rashford, Höjlund

Tipp: 1-2

Coventry City - Manchester United: Reguliere speeltijd - Wedstrijd tipp