Az elődöntőket rendezik a férfiak számára mai napon. A délutáni összecsapás résztvevői legalább kiharcolták és nem megkapták a helyüket a négy között. Történetesen Taylor Fritz és Andrey Rublevról van szó.
Mostanra megszokottá vált,hogy a spanyol fővárosban a kemény pályás adogatógépek is sokáig juthatnak. Így történhetett,hogy Fritz itt van.Az első három találkozóján fantasztikusan játszott nem lehet belekötni. A nyolc között viszont a Zverev ellen parádézó Cerundulot kapta. Az argentin viszont most haloványan produkciót nyújtott,mert rengeteg rontott. Az amerikai gépezetében is a fogaskerekek elkezdtek csikorogni. Francisco ha nem extrát nyújt,de minimum úgy játszik,mint Taylor most ő lehetne itt az elődöntőben.
Senki sem várta az orosztól ezt az eredményt tekintve,hogy eddig mennyire pocsék teljesítményt nyújtott a salakszezonban. Most pedig minden egyes összecsapásán minimum jól játszott olykor pedig parádésan. Az igazi bravúrt a nyolc között érte el azzal,hogy legyőzte a favorit spanyolt.
A mérkőzés eleje úgy alakult ahogy sokan prognosztizálták. Alcaraz jól kezdett és el is vette az orosz adogatását. Az első szettet szinte hiba nélkül lehozta a spanyol,míg Rublev hektikus teljesítményt nyújtott. Azonban arra,hogy az orosz képes lesz ennyire precízen játszani egy elbukott játszma után álmaimban sem gondoltam volna. Türelmesen végigjátszotta a labdameneteket és képtelen volt rontani. Olyannyira feljavult,hogy a második és harmadik szettben nem rontott annyit összesen,mint az elsőben. Tény,hogy Carlos játéka a középső játszmában visszaesett,de a döntő szettre feljavult. Izgult Andrey az látszott,de képes volt kontrollálni magát. Ismerve habitusát ez megsüvegelendő. Az orosznak pedig alapvetően szerintem feküdne a madridi pálya,mert többnyire a kemény pályákon dominál,de salakon is megállja a helyét. Ez a helyszín pedig a kettő kitűnő elegye.
Látva,hogy játszik Rublev a tornán szerintem megnyeri ezt az összecsapást. Hiába játszik magához képest szenzációsan az amerikai,mert ha az orosz gépezet beindul borzasztó nehéz megállítani. Ráadásul most egy óriási pozitív lökést is kapott Andrey.