A Liverpool elég ramaty formában van, mit szépítsük.Igazából az a Liverpool, amely a van Dijk-éra előtt létezett, nincs már. viszont amíg legalább az eredmények jöttek, addig mostanra a szórakoztató foci mellett már eredménytelenség is felütötte fejét. Vízválasztó lesz ez a meccs, vagy választó víz. A tippem, miszerint minimum hármat gurít a 'pool, közel sem tuti. Látva a 'pool fociját, hát közel sem atombiztos választás, viszont az is tény, hogy benne a van a Vörösökben. Ráadásul mostanában nem nagyon tudja megúszni a meccseket kapott gól/gólok nélkül, így elöl azért egynél illene többet lőni, mint hátul kapni.

Sérültek inkább a hátsó szekcióban vannak, csak remélni merem, hogy látom még azt az impresszív Liverpoolt, amelyet megkedveltem.

A tipp mellett szól, hogy a Bournemouth igazából idegenben annyira nem kemény, top csapatok ellen idegenben csak a Chelsea ellen úszta meg ebben az idényben három gombóc alatt (ott kettőt kapott), viszont a Manchester United 4-et,a Tottenham 5-öt, a Manchester City hármat vágott a Cseresznyéseknek. Egyébként pedig nincs más hátra a Liverpoolnál, mint előre, hisz a City a gázpedálra lépett. Most meg lehet tolni még hétvégén, hisz utána jön tíz nap 'pihenő' lesz idő felkészülni a Bayern elleni párharcra. Cook és Francis a védelemből sérüléssel bajlódik, és azért mindennél többet mond nekem a B'mouth idegenbeli szerepléséről, hogy legutóbb a Cardiff Citytől is képes volt két dugót benyelni. Howe csapata 33 ponttal a mostani 10. hellyel nincs veszélyben (egyelőre), szóval én amondó vagyok, hogy felvállalnak egy lesz ami lesz meccset, amiből valószínűleg nem jönnek ki jól, de mi legalább jól szórakozunk. A két csapat uccsó 5 meccséből 4-szer jött a 'pool 2,5 over, ebben bízom most is.

Liverpool - Bournemouth: Gólok száma hazai csapatnál - Felett/alatt tipp