Hogy mennyire változnak a dolgok a fociban, azt ez a párharc mutatja. Fél éve egyértelmű papírforma lett volna a vendégsiker, később már a sorsolás pillanatában sokan meglepetést szimatoltak, most pedig megint ott tartunk hogy "de könnyű a Realnak".

Az Ajax nagyon jó szezont fut. A szikrázóan tehetséges fiatal mag (de Jong, de Ligt) tökéletesen működik együtt az idősebb, tapasztaltabb játékosokkal mint Huntelaar, a visszatérő Blind, vagy a remek vásárnak bizonyuló Tadic. Ten Hagnak ez az első teljes éve az Ajaxnál, de látszik a keze nyoma, a tipikus holland totális futballt jól keveri a modern stílussal, Guardiola hatása tisztán kivehető (a Bayern tartalékért felelt amikor Pep ott dolgozott). Gyönyörű játékkal, csont nélkül jutottak túl a BL-selejtőzökön és a csoportkörön is, a Bayern Münchentől például ki sem kaptak, és pár hete virtuálisan vezették a holland tabellát is, de a Heerenveen visszajött 1-3 és 3-4 -ről is, így a fordulót követően mégsem tudták átvenni az éllovas szerepet. Sőt, az akkora mélyütés volt hogy azóta (gyakorlatilag az újevben) kimondottan gyengén szerepelnek, a Feyenoordtol kaptak egy hatost, és hétvégén a Heraclestől is kikaptak. Ami nagyobb baj hogy a gárda motorja Frenkie de Jong megsérült vasárnap, le is kellett cserélni, és játéka kérdéses.

A Real pont ellentétes utat jár be idén. Zsinórban három BL-győzelemmel történelmet írtak, innen nem nagyon van feljebb, és mivel CR is dobbantott (úgy pedig csak lejjebb van), gondoltam/reméltem jön egy teljes keretfrissítés, hogy 2-3 év múlva megint tömjék a vitrint. Tévedtem, egyedül Zidane látta hogy ennyi siker után, a portugál nélkül csak veszítenivalója van, mindenki más maradt. Így Lopetegui egy kissé jóllakott, kiégett, öreguras csapatot vett át, amit az ő képére akart formálni, de nagyon nem jött össze ez a tologatós foci Ramoséknak. Ráadásul a fiatalok sem kaptak elegendő játékpercet, ami szerintem az egyik legnagyobb hiba volt. Llorente, Ceballos, Reguilon, Vinicius mind világklasszis lehet, mióta Solarinal fontos szerep jut nekik, a csapat legjobbjai között vannak, éhesek, maxon pörögnek, és ami a legfontosabb, lendületet visznek a játékba. A másik ami miatt jelentősen feljavult a Real, az az erőnléti edző személye. Zidane Antonio Pintus mellett dolgozott, a madridiaknak a kifogástalan erőnlet volt az egyik erőssége a BL-győztes tavaszokon, de Juliennek nem kellett. Ellenben Solari az első naptól számít rá, ami mostanában kezd meglátszani az eredményeken és a mutatott játékon egyaránt.

Ez a BL, a Madrid terepe, minden egyes BL-meccsen látszik mekkora főnöknek érzik magukat, több ellenfél is kiemelte az elmúlt években hogy sugárzik az önbizalom a Real játékosain. Pláne most hogy bőven partiban voltak a Barcaval, majd simán nyertek a Wanda Metropolitanoban! A vendégekre adott szorzó is csábító, de ritkán nyernek 1-0-ra (na meg ne feledjük hogy a Bayern sem nyert Amszterdamban, 3-3 lett egy nem igazán fontos meccsen). Ráadásul mint említettem, az Ajax most nincs a legjobb passzban, különösen a védelem, ha Van Persie-ék gurítottak egy hatost, akkor mihez kezdenek az újjászületett Benzemával, vagy a megállithatatlan Vinicius-szal, aki betonbiztosan felállt védelmet is megkavar, lásd a hétvégén. Szép és jó ez a támadó felfogás holland részről, de nemzetközi szinten ilyen éles meccsen nem feltétlenül elég erős az a keret, a fennmaradó szélsővédők pedig amúgy is a stílussal járó veszélyforrás labdavesztés esetén. Gondolom az Ajax otthon nyerne (egyébként elég félelmetes az otthoni statjuk), de ha túlságosan elragadja őket a fiatalos hév, nagy bajban lesznek, mert a Real piszok jól kontrázik. De Jong szereplése ezért is lehet kulcsfontossagú, nem csak az edző jobbkeze és diktálja a tempót, de sokszor ő is zár vissza a védelembe. Nagyon jó meccset várok, őszinte támadófocival, gólokkal, de a rendes over helyett inkább a szintén jól fizető Real overre megyek, mert néha hihetetlen milyen meccseket úsznak meg kapott gól nelkül.

Ajax - Real Madrid: Gólok száma vendég csapatnál - Felett/alatt tipp