Hatalmas mérkőzésre van kilátás! Ez már csak azért is így van, mert egyelőre még mindkét csapat a Bajnokok Ligájában való szereplésben reménykedik. A vendég AC Milan már ott van a BL-t érő 4. helyen, míg a házigazda bergamói alakulat mindössze csak 1 ponttal lemaradva az 5. helyen van. Nagy ott a tumultus, hiszen az AC Milan együttesének 39 pontja, közvetlenül mögötte három 38-38 pontos csapat van holtversenyben (Atalanta Bergamo, AS Roma, SS Lazio), de még a 8. helyezett gránátvörös gárda, vagyis a Torino FC sincs túlságosan messze a maga 34 pontjával.

Mindkét csapat - az Atalanta is, s az AC Milan is - az olasz élvonalbeli bajnokság legjobb formában levő együttesei közé tartozik, de akárcsak a helyezésekben és az aktuális formákban, úgy a teljesítményekben is alig van különbség: Atalanta otthon: 11 mérkőzésen 5 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, 20-11-es gólarány; AC Milan idegenben: 11 mérkőzésen 3 győzelem, 6 döntetlen, 2 vereség, 13-9-es gólarány. Általában kevés gólt kap idegenben a milánói együttes, viszont ezt éppen azzal kompenzálhatja a házigazda bergamói csapat, hogy kolumbiai támadója, Duvan Zapata egészen kiváló formában van és az utóbbi időszakban egyre-másra szerzi a gólokat.

Természetesen leginkább az előbb említett kolumbiai csatár miatt tippelek arra, hogy legalább három gól lesz az Atalanta - AC Milan találkozón. Van még néhány jelöltem a gólszerzésre, például a hazaiaknál Zapata mellett még a szlovén Josip Ilicic is, az argentin Alejandro Gomez is, a holland Hans Hateboer is, de akár még az olasz Gianluca Mancini is. A vendégeknél pedig ott vannak gólszerzésre a lengyel Krzysztof Piatek, ő elsősorban, de akár a török Hakan Calhanoglu, a spanyol Suso vagy a brazil Lucas Paqueta és az olasz Fabio Borini is.

Nálam ugyan nagyon döntetlenhez közelinek tűnik ennek a meccsnek a lehetséges eredménye, ám végső soron nem igazán érdekel, hogy melyik csapat fog győzni, ugyanis számomra csakis annyi a fontosabb, hogy minél több gól legyen ezen az izgalmasnak ígérkező mérkőzésen.

Tipp: 2.5 gól felett.

Atalanta - AC Milan: Gólok száma - Felett/alatt tipp