Szombaton ebéd után jó kis angol foci vár ránk, ezúttal egy komoly rangadó, amely egyben londoni derbi is. A Tottenham az Arsenal együttesét fogadja, ahol a Tottenham 60, az Arsenl 56 ponttal vág neki a találkozónak.

Jövő héten már BL és EL is lesz, a Tottanham a BVB-hez megy visszavágóra, de a hazai 3-0 után ott nem kéne, hogy baj legyen. Az Arsenal pedig a Rennes elleni találkozóra 'készül', de a Rennes elleni első meccs előtt jön ez a Tottenham elleni meccs, aztán majd a United ellen.

Kane már játszhat, Alli még maródi. a hazai csapat a Son-Kane-Ericksen trióval rohamoz majd, nekik kell majd bolondot csinálni Mustafiékból. Az Arsenal védelmének leggyengébb pontjai lehetnek a szélek, Lichsteiner nem 100%-os, Bellerin eleve sérült. Koscielny és Kolasinac sem 100%-os, szóval tutira lesznek ziccerei a Tottenhamnek. Ráadásul esetükben egy pocsékabb első félidő után sem kell megijedni, volt például meccsük a Man United, meg ott volt a legutóbbi BVB elleni BL meccs is, ahol egy langyos, sőt tottanham részéről gyenge első 45 perc után a 2. félidőben mint az úthenger, mentek át az ellenfélen.

Az Arsenalt sem féltem, Emery jó csapatot épített. Iwobival és Guendouzival nagyot nyertek az Ágyúsok, indkettő remek idényt fut, de úgy az egész csapat teljesen rendben van. Nem bajnoki címre esélyes csapat, de lazán a top4-ben kéne zárnia. Lacazette és Aubameyang is remekül kerül helyzetbe, és bár nem feltétlenül a legjobb befejezők, azért rendre adódik előttük ziccer minden meccsen szinte (kivéve ha a Man. City ellen játszanak, de a City más kategória...).

Én bízom benne, hogy egy jó kis vérbeli lüktető tempójú angol meccset látunk, ahol nem csak labdát szopogatják. Külön jó, hogy egyik csapat sem a Liverpool, amely a legszórakoztatóbb csapatból a legunalmasabbá vált. Én úgy vélem, mindkét együttesnek lesz remek és rosszabb időszaka, mindkettőnek lesz legalább egy 10-15 perces időszaka, amikor dominál, és gólt tud szerezni. Lehet ebből iksz, de hogy a 0-0-ás fajtából, azt nem igazán hiszem.

Tottenham - Arsenal: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp