Az olasz bajnokságban még nem egyértelmű melyik csapat indul az európai kupákban, a Sampdoria és a Roma ráadásul pont egymástól rabolhatja a szükséges pontokat.

A Samp Giampaolo írányítása alatt masszív, a nagyoknak rendre odapiszkáló középcsapat lett, nagyobb kilengések nélkül hozott két tizedik helyet, de idén valami megmoccant, és már a 9. hely is nagy csalódás lenne, Európa pedig 3 pontra van. Quagliarella úgy tűnik minél idősebb annál jobb, a tavalyi remek szezonja után emelt a téten, az ideinél termékenyebb éve még nem volt, a tőle megszokott minőségre pedig továbbra sincs panasz. Aki még tetszik ebben a csapatban az a nyári vb-s fantasy csapatom titkos fegyvere, Ekdal, ő is talán legjobb szezonját futja, láthatatlan üzemmódban a Samp motorja. Hazai pályán nem különösebben erősek, de a papíron jobb együttesek nem mehetnek biztosra Genovában: legutóbbi látogatása alkalmával kikapott itt a Juve, a Napoli és a Milan is. A farkasok ellen is jól megy, az utóbbi 9 idényben csak egyszer szenvedtek vereséget a Luigi Ferrarisban.

Idén pedig elég gyámoltalan ez a farkascsorda. Az utóbbi években a minimum elvárás a BL-csoportkör volt Rómában, és a tavalyi BL-elődöntő után ki gondolta volna hogy ekkorát változik a világ. Több játékos is formán kivül van (Dzeko konkrétan évről évre lefelezi góljainak a számát), nincs meg az ideális összeállítás és taktika, amin az edzőváltás sem segített. Ranieri a Leicester-féle csoda óta nem tud varázsolni, a SPAL és a Napoli elleni hatalmas égés során sem tudott belenyúlni a meccsbe, totál elveszettnek tűnt. A Fio ellen otthon tartottak egy pontot legalább, jobban pörögtek, látszódott némi elképzelés, a két ifjú titán, Kluivert és Zaniolo egész jól passzoltak össze, de ennél még mindig több kell.

A Samp ugyan hétközben kikapott, de legalább még motiváltabb lesz ma. A Romától jelen állapotában már az egy pont is bravúr lenne.

Ázsiai hendikep - Asian Hendikep