Szerintem hazai győzelem várható. Az egy dolog, hogy egyrészt azért is nyernie kell a londoni csapatnak, mert az Európa Liga-negyeddöntő legalacsonyabbra taksált együttesét kapta ellenfélnek és hatalmas szégyen lenne tőle a kiesés, főleg azok után, hogy 1-0-ra bírt győzni idegenben, ám másrészt egyrészt azért is nyernie kell a londoni csapatnak, mert a honi bajnokságban még nem áll Bajnokok Ligában való indulást érő helyezésen, márpedig a BL következő idényében kíván szerepelni a Chelsea. De mivel az angol élvonalbeli bajnokságban még nincs BL-es helyen, most ajánlatos győznie hazai pályán a prágai vendégcsapat ellenében és ajánlatos továbbjutnia az EL-ben, hiszen ha nem jön össze a bajnokságbeli terv, akkor már csakis az Európa Liga megnyerése jelenthet BL-indulást az angolok számára. Érdemes tehát iparkodni.

A Chelsea számára rosszul sikerült ezen EL-meccsre való "rákészülés", hiszen az előző hétvégén 2-0-ás vereséget szenvedett az FC Liverpool otthonában. Persze, nincs semmi meglepő dolog ebben a vereségben és várható is volt ez, hiszen a londoniak ellenfele a bajnoki címért hajt és nagyon kellettek neki a mérkőzés pontjai. A liverpooli vereségen kívül még az is rosszkor jöhetett a Chelsea számára, hogy Antonio Rüdiger térdsérülést szenvedett. Így viszonylag biztosra vehető, hogy a német válogatott hátvéd nem fog játszani a csehek ellen, hanem a szereplési lehetőséghez ritkábban jutó Gary Cahill vagy a dán Andreas Christensen játszik majd helyette.

Az előbb említetten kívül nem lesz senki másik hiányzó. Egyik csapatból sem. Ahogyan ilyenkor mondani szokás: mindenki egészséges és játékra kész. Arról azért mindenképpen muszáj megemlékezni, hogy a házigazdák csatárai közül sem az argentin Gonzalo Higuain, sem pedig a francia világbajnok Olivier Giroud nem kezdett az FC Liverpool elleni bajnokin. Mindkét támadó a kispadon pihent, végül pedig csereként csak Higuain kapott bő 30 percnyi játéklehetőséget. Valószínű, hogy egyikük játszani fog a Slavia ellen. Vagy akár mindketten szerepelni fognak. És mivel némileg gyengének tűnik az ellenfél, még az sem zárható ki, hogy a belga Eden Hazard csak cserejátékos lesz a Slavia Prága elleni EL-meccsen, ott ül majd a kispadon, pihen, s csak az esetben fog pályára lépni, ha szükség lesz rá.

Annyira hazai győzelemnek tűnik ez a mérkőzés, hogy nagyon.

Chelsea - Slavia Prága: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp