Eléggé egyértelmű, hogy ennek a Manchester Unitednek győznie kellene idegenben, ha már úgy döntött, hogy álmodozik a Bajnokok Ligájában való indulásról. Persze, egyáltalán nem lesz neki könnyűnek nevezhető dolga ezzel, sőt, rohadtul nehéz feladata lesz az Everton pályáján, viszont a 64 ponttal 6. helyezett vendégcsapatnak egyszerűen nincs másik esélye, mint az, hogy nyerjen idegenben. A vendéggyőzelmen kívüli bármilyen egyéb másik eredmény alighanem azt fogja eredményezni, hogy a Manchester United kiszáll a következő BL-idényben való indulásért zajló versenyfutásból. Ennyi! Nem érdemes tovább ragozni ezt a dolgot, hiszen viszonylag egyértelmű lehet minden.

Az is igaz, hogy ennek az Everton elleni idegenbeli győzelemnek köszönhetően a Manchester United mindössze csakis néhány óráig vagy számára jobb esetben egy egész napon át lehetne a BL-indulást 4. helyen. Mert ugyan 64 pontról 67 pontos lehetne ugyan, ám mindkét riválisa, a 66 pontos Arsenal és szintén 66 pontos Chelsea is még játszani fog a 35. fordulóban, vasárnap késő délután Arsenal - Crystal Palace, hétfőn pedig Chelsea - Burnley mérkőzéseket rendeznek, ezeken pedig hazai győzelmek várhatók. Szóval ez az idegenbeli győzelem csakis arra lehet jó a Manchester United számára, hogy továbbra is küzdhessen még a BL-indulásért. Ha pedig nem bír majd nyerni az Everton otthonában, akkor búcsúzhat a BL-álmoktól, s nemzetközi szereplés gyanánt maradhat számára az újabb szereplési lehetőség az Európa Ligában. Vagy még ott sem.

Várhatóan a kolumbiai Yerry Mina és a portugál Andre Gomes, illetve Luke Shaw, az elefántcsontparti Eric Bailly, az olasz Matteo Darmian és az ecuadori Antonio Valencia fognak majd kimaradni a csapatokból. Sajnos nem igazán bírom megítélni, hogy kedvezhetnek-e avagy nem valamelyik együttesnek az előbb említett hiányzások, hanem csak abban vagyok biztos, hogy ez az Everton - Manchester United kulcsfontosságú lehet a vendégcsapat számára. Ismétlem, hogy teljes mértékben tudatában vagyok annak, hogy valószínűsíthetően iszonyatosan nehéz feladat vár a vendégcsapatra, viszont azt is nagyon jól tudom, hogy csak a győzelem elfogadható a vendég Manchester United számára.

Tipp: győz a Manchester United.

Everton - Manchester United: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp