Gólfieszta Firenzében!?

Sokkal szebben is festett már ez a szezon a liláknál, azonban először a ki-ki meccseket buktál el rendre, majd nem várt botlások is becsúsztak, így aztán totál tét nélkül játszhatnak a Serie A utolsó idei meccsein. A Sassuolo hasonlóan áll, mindössze két ponttal lemaradva Chiesa-ék mögött. Annyi különbséggel, hogy náluk idén nem igazán lehetett téma sem komolyabb eredmény elérése.

A Fiorentina otthon 2-es gólátlagot hoz, de lőttek idén 6 (Chievo), sőt egy alkalommal 7 gólt is, ráadásul azt a hetest nem is egy kieső csapat kapta, hanem az AS Roma. A Sassuolo idény talán nem akkora gólzsák, mint a korábbi években, de ebben a szezonban is gyakran kapható egy-egy gyors gólváltásra De Zerbi csapata.

Ritkán tippelek összesített gólszámra, de elértünk a bajnokságok azon szakaszához, amikor vannak az élet-halál meccsek, meg vannak az olyan meccsek mint ez, ahol szinte semmilyen tétje nincs a mérkőzéseknek. Ebben a szakaszban márpedig az ilyen meccseken jóval gyakoribb a magas gólszámú mérkőzés, mint a bajnokságok korábbi szakaszában. Úgy gondolom, mindkét csapat megfelelő alany lehet egy gólgazdag derbihez, ahol simán rezzenhetnek a hálók 3-4-szer is akár.. Ha a fiatal firenzei támadósor Chiesa-val vagy épp Simeone-val az élén elkapja a fonalat, akár a lilák egymaguk meglőhetik a fogadásunkhoz szükséges három gólt. Márpedig van miért kárpótolni a sikerre éhes lila-fehér ultrákat is....

A csapatok legutóbbi 6 találkozásából 5-ször ,több gól született, mint 2. Ősszel például egy hat gólos derbin 3-3-ra végeztek. Ha fejben nincs még mindenki a strandokon, akkor nem lesz gólszegény mérkőzés a mai sem.

Tippem: 2.5 gólnál több esik a mérkőzésen.

Odds: 1.67

Fiorentina - Sassuolo: Gólok száma - Felett/alatt tipp