A két fél 3 mérkőzése következik, eddig 2-0-ra vezet meglepetésre a Hurricanes együttese. Pedig mindkét mérkőzést az Islanders otthonába rendezték. Ahogy kiütötte a regnáló bajnok Capitals csapatát a Hurricanes úgy menetel tovább és 2 győzelemre van a konferencia döntő. Alapszakasz előtt megkérdezik a csapatot már nyilván a play off részvétellel is boldog lett volna, most meg lassan a döntő következhet, de ebbe még az Islanders is beleszólhat.

Két mérkőzés két győzelem, egyszerű recept a Carolina oldalán. A védekezés rendben, mindössze 1 gól kapott két meccs alatt. A kapus poszt rendben, elsőre nem gondoltam volna, hogy Mrazek bomba formában fog védeni, pont az állandósággal voltak gondjai. Most konzisztensen magas teljesítményt nyújt. Támadás akadozik, de ez köszönhető az Islanders védekezésének is, első meccsen még 30-nál is több kapura lövés történt, a másodikra már 20 alatt maradt a carolinai próbálkozások száma. De az előző győzelem igenis nagy véráldozatokat szedet, hiszen az eddig pazar formát mutatott Mrazek megsérült, szerencséje a csapatnak, hogy McElhinney jól szállt be a küzdelembe és kapott gól nélkül lehozta a meccset (mert Toews találatát nem adták meg). McElhinney már elmúlt 35 éves és egyből jubilált, hiszen megszerezte első rájátszásbeli győzelmét, alapszakasz során 91,2%-al védett, nem rossz, de mindig nehéz a padról beszélni és győzelemre vezetni a csapatot. Továbbá kiesett egyaránt a 3. sorból a védő van Riemsdyk és a támadó Maenalanen is. De kérdéses az állapota Ferland, Martinook, Svechnikov hármasnak is. De az igazán nagy veszteség Mrazek személye lesz és így nagy esély mutatkozik a szigetlakók szépítésére.

A vendég csapat 4-0-val lesöpörte a Penguins gárdáját és akkor hosszabb pihenőre mentek és nem tudtak felpörögni rendesen és a Hurricanes pedig egy 7 mérkőzéses thrillerből jött és a lendülete se csökkent azóta. Barry Trotz vezetőedzőnek valamit ki kell találnia, mert ez eddig kevés. A védelem rendben, a kapus poszt rendben Lehner továbbra is pazar formában és eddig a play off legjobb százalékával ő rendelkezik 95,2%. (Ha kivesszük az egyaránt 1 mérkőzést játszó McElhinney és a Predators cserekapusát.) A támadás akadozik, pedig a helyzetek megvannak, csak azt a fránya kapuvas találják, vagy a cseh hálóőrt. Vendég oldalon is lesznek hiányzok, de ők már az összecsapás eleje óta nincsenek ( Boychuk, Fritz, Ladd). Továbbá a 4. sorból Clutterbuck helyzete kérdéses.

Nincs más út, mint előre 3-0-ról visszajönni, már-már lehetetlen, így el kell kapni a Carolinát. Most sebezhető a csapat és ezt ki kell használni, önbizalom, lendület a Hurricanes oldalán, de nem lehet még leírni Barry Trotz csapatát. Mert védekezésben parádésak és a szerencse is melléjük pártól akkor nemcsak kapuvas lesz. Kemény, pokolian nehéz találkozó, ez a gólok számában is megmutatkozik, de ha az első gólt az Islanders szerzi, akkor kemény estéje lehet a hazai csapatnak. Továbbá az emberelőny kihasználáson is lenne mit csiszolni a vendégeknek, mert a 15% kevés, a védekezés magasan a legjobb. Kell menni előre és szépíteni az összecsapáson.

Carolina Hurricanes - New York Islanders: Hosszabbítással - Mérkőzés tipp