Elérkezett a várva várt küzdelem a Stanley-kupáért. Vagy Boston vagy St. Louis örülhet a párharc végén. Mindkét csapat kemény összecsapásokon van túl. A Bruins első körben a Toronto Maple Leafst búcsúztatta. Itt a szakadék széléről jött vissza a bostoni csapat, hiszen egy győzelemre volt a Toronto a továbbjutástól, de nem jött össze nekik. Aztán kiejtette a meglepetéscsapat Blue Jackets gárdáját, majd söpréssel került a fináléba. Konferenciadöntőben nem volt kérdés, magabiztosan verték az addig szépen teljesítő Carolina csapatát.

A St. Louis nagyon kevesek, vagy jóformán senki se várta a fináléba. De itt vannak 49 év után ismét, akkor is a Boston volt az ellenfelük és alulmaradtak. Winnipeggel kezdtek és meglepetésre 4-2-vel mentek túl a kanadai csapaton, majd a Dalassal egy ki-ki meccs döntött. A Bruinshez hasonlóan, ők is egy meccsre voltak a búcsútól, de húztak egy váratlant és idegenben kiharcolták a mindent eldöntő 7. mérkőzést. Majd jöhetett a San José, akiket a végén nagyon simán léptek túl. Pedig bíztam benne, hogy a cápák találnak valamit és megnehezítik a Blues menetelését, de nem így lett. Utolsó két meccsen fergetegesen játszottak és nagyon magabiztosan, mind elől, mind hátul és ezzel a gépezettel a Sharks nem tudott mit kezdeni. A Blues idegenben nagyon jól teljesít az egész play off során.

Az első mérkőzés nagyon fontos, lelkileg megnyugtatja a csapatot, aki vezet, ezért a Bruins nagyon fog koncentrálni, hogy ne csúszon ki a kezükből a lehetőség és pályaelőny. A két csapat között, ami dönthet az a kapus kérdés. A blues hálóőre Binnington hiába véd fantasztikus formában, Rask eszméletlen, amit produkál, élete szezonját játssza, 94,2%-os hatékonysággal. Binnington jelenleg 91% felett, ez is kiváló. A Blues zártan védekezik, kevés teret biztosít, fizikális jégkorongot játszanak, sokat ütköznek. Míg a Briuns védői technikásak, jobban bánnak a koronggal, amivel a csatárokat is tudják segíteni. Ami még döntő faktor lehet, az a büntetések, mert a Bruins eszméletlen hatékony az emberelőny kihasználásban 34%, ezzel szemben a Blues 20% alatt van. Sérült listát böngészve, hazai oldalon kérdéses Marchand és Krejci játéka, Marchand kisebb sérülést szenvedett egy edzésen, míg Krejci lázas lett. Vezetőedző szerint, mindkét játékos kint lesz a jégen. Ha Marchand nem tudja vállani, akkor Bruce Cassidy edzőnek kicsit át kell alakítani a sorokat. De Chris Wagner játéka biztos elmarad. Vendég oldalon Vince Dunn nem léphet pályára.

Kemény összecsapás várható, ez már a finálé, mindkét csapat számára egy karnyújtás és kezükben a hőn áhított Stanley-kupa. Otthon nincs mese, a Bostonnak győznie kell, mert fontos a hazai pálya előnye.

Boston Bruins - St Louis Blues: Hosszabbítással - Mérkőzés tipp