Ostapenko a 2017-es kiugró éve után tavaly és az év első felében csak kereste önmagát. Azonban a füves szezon kezdetére újból összeszedte magát és megmutatott nekünk valamit az előző héten a tehetségéből - és a mentális gyengeségéről egyaránt.

A meccset és a tippet leginkább befolyásoló tényező az Jelena Ostapenko stabilitása lesz. Borzasztóan jól játszott 2,9 meccset Birminghamben a héten. A tehetséges Iga Swiateknek két, míg Johanna Kontának hét játékot engedélyezett. Ezt a sort folytatta majdnem Petra Martic ellen is, ahol a második szettben vezetett 4-0-ra is, majd 5-4-nél öt meccslabdát hagyott veszni. Ettől összetört és elment az egész meccs. A végén 70 (!) ki nem kényszerített hibával zárt, azonban ez köszönhető volt Martic kitartó játékának, aki 4-0-nál sem adta fel a meccset. Ebből a horvát példásra vizsgázott, azonban láthattuk, hogy a lett elsöprő játéka ellen most olyan játékosoknak sincs ellenszere mint Konta vagy Swiatek. Biztos vagyok benne, ha Ostapenko hozza az eheti teniszét, akkor Buzarnescu nem fog olyan sok időt a pályán tölteni, hogy az ellenfelét átlökje a "sötét oldalra".

Tudniillik Buzarnescu idén csak salakon fitogtatta erejét - de ott sem nagyon. Kemény borításon összesen egy győzelme van idén a nyolc vereség mellett, míg füvön ő is Birminghamben mutatkozott be. Kemény ellenfelet kapott, mivel Karolina Pliskova ellen kellett pályára lépnie, aki végül két szettben öt játék különbséggel verte. Jegyezzük meg, hogy azért Pliskova se volt élete legjobb formájában, mivel a következő fordulóban vereséget szenvedett az ikertestvére ellen – némileg váratlanul. Az Ostapenko elleni összecsapáson Buzarnescu teljesítménye szerintem átlagos lesz. Egész évben nem mutatott semmi különöset, nem várok tőle temérdek nyerőt, vagy ellenállhatatlan védekezést. Pont ezek azok a jellemzők, amivel most ki lehetne a sodrából hozni Ostapenkót. A tipp egyetlen hátulütője, ha a lett ott folytatja, ahol Martic ellen abbahagyta.

Buzarnescu, Mihaela - Ostapenko, Jelena: Játék hendikeppel - Hendikep tipp