Elérkeztünk Birminghamben a döntőhöz, ahol két olyan játékos fog egymással találkozni, akik együtt indultak párosban is a tornán. Mivel egészen szombatig mind egyéniben, mind párosban versenyben voltak, így utóbbiból visszaléptek, hogy kizárólag az egymás elleni meccsre tudjanak fókuszálni.

Kicsit túlzó Julia Goerges oddsa a meccsre, miután 4.00 fölött találhatjuk mindenhol. Véleményem szerint is Ash Barty az esélyese a találkozónak, azonban nem ennyivel. A 2.50-es szorzó jobban illene a német lányra, aki eddig kiválóan játszott a tornán. Sok nyerőt üt, keveset hibázik bele és jól hozza az adogatásait. Az első fordulóban (ami az első füves pályás meccse is volt egyben idén) még akadozott a gépezet a nagy tehetség, Yastremska ellen. Ott ide-oda brékeltek a lányok, azonban azóta három meccs alatt egyszer vesztette csak el az adogatását, ami példaértékű a WTA sorozatban. Ezzel Barty is meg fog küzdeni és éppen ezért a biztos adogatások miatt gondolom nyerőnek a hendikeppes piacot a német javára.

Barty szárnyal a Garros kezdete óta. Birminghamben még szettet sem vesztett és kiváló játékot tett ki a fűre. Kicsit gyengébben adogatott mint Goerges, viszont jobban játszott fogadóként. Valószínűleg öve lesz a torna ütése is, mivel tényleg ad a látványra az ausztrál és be is jönnek a húzásai. Azonban az 1,2-es odds nagyon alacsony ránézve. Goerges nyilatkozta a meccse után, hogy egész héten együtt edzettek (páros miatt) és elég kevés újdonságokat fognak tudni mutatni egymásnak. Ezért is gondolok szoros meccsre. Ráadásul tavaly kétszer találkoztak: egyszer itt Birminghamben, ahol a német nyert két szettben, illetve év végén fedett pályán, ahol három szettben diadalmaskodott az ausztrál. Goerges kemény ütései ha vasárnap is jönni fognak, akkor igen nehéz dolga lesz Bartynak ahhoz, hogy legalább öt játékot tegyen a két teniszező közé!

Goerges, Julia - Barty, Ashleigh: Játék hendikeppel - Hendikep tipp