Hétfőn indul Wimbledon, a tenisz ünnepe. Az első nap rögtön megizzadhat pár kiemelt, az egyik ilyen meccset néztem ki.

Zverev szezonja nagyon gyenge, önmagához képest persze. Azért nem szabad elfelejteni hogy még mindig csak egy 22 éves srác, de a lécet nagyon magasra pakolta a korábbi években. Mostanában rájár a rúd, betegeskedik az apja, a barátnőjével szakított, a stábban sincs minden rendben, nem csoda hogy a játék sem úgy megy. Mintha az önbizalma szállt volna el, rengeteg a kettőshiba, fontos pillanatokban nem mer kockáztatni, passzívvá válik, az alapvonaltól messze játszik, ez nem az ő tenisze. Genfben hosszú idő után (megint relatív) újra tornát nyert, majd rögtön a Garroson ment egész jól, de ettől sem állt helyre minden, Brown és Goffin is korán vetett véget a hazai füves versenyeinek.

Veselynek sem ez a legjobb éve, de itt annyira simán oldotta meg a kvalit, és annyira törékeny Zverev, hogy még esélye is lehet. Wimbledonhoz egyébként is szép emlékek kötik, verte már itt Fogninit, Monfilst, és Thiemet is, tehát megijedni tényleg nem szokott. A nagy balkezes szerváival, tenyereseivel simán meccsben tudja tartani magát, egy-egy rövidítésig biztosan, ott meg már többnyire a mentális erő dönt, jelen helyzetében nem feltétlenül a német javára.

Ehhez a tipphez gyakorlatilag elég egy tb, még csak szett sem kell a cseh fiútól, pedig gyanítom nyer legalább egyet, ha nem hármat. Trükkös ellenfél így kezdésnek, Sascha pedig amúgy is "szeret" feleslegesen 4-5 játszmáig szenvedni, ez a határ nagyon a legalja amit el tudok ide képzelni.

Vesely, Jiri - Zverev, Alexander: Játékok száma - Felett/alatt tipp