Az olasz Matteo Berrettini talán eddigi meccsek közül az élete meccsére készül Roger Federer ellen. A ranglista 20. olasz a nyolcaddöntőben, az élő legenda svájcival fog találkozni, és kiváncsian várom, hogy milyen teljesítményre lesz képes ellene.

Ennél jobb felkészülése aligha lehetett volna Berrettininek. A Stuttgart-i tornát megnyerte, míg Halléban elődöntőzött a fiatal olasz. Igazi füves játékos a majdnem 2 méteres magasságával és a bitang nagy tenyereseivel. Viszont amit megjegyeznék, hogy ehhez képest remekül mozog és lát a pályán, így mondhatni, hogy nem meglepő, hogy eljutott idáig, és hogy ilyen jól sikerült a felkészülése.

Roger Federert azt hiszem senkinek se kell bemutatni. A rutinos svájci simán jutott be a legjobb harminckettőbe. Az első meccsén Harris ellen ugyan volt egy kis megingása az első szettben, de utána lazán verte 3-1re a britet, majd Clarkot és Pouillet is 3 szettben győzte le.

A tippem, hogy lesz legalább 32 játék a meccs folyamán, amit ha még úgy is nézünk, hogy Federer simán hoz 3 szettben, az akkor azt jelenti, hogy Berrettini nyer 14 játékot ami már két szorosabb szettel is lejöhet. Azonban én látom a potenciált az olaszban, hogy akár egy szettet vagy kettőt is elcsenhet a svájcitól. Jó volt, jó volt Fed az eddigi meccsei alapján, de nem éreztem benne azt, hogy 100%-ig ott lenne a szeren eddig. Az is igaz, hogy eddig nem is kellet ezt kihoznia magából, azonban most lehet nagyobb szüksége lesz rá mint eddig. Egy szó, mint száz az eddigiek folyamán most fog a legkeményebb ellenféllel találkozni Federer, és mivel az olasz remek formában van plusz minden adottsága megvan ahhoz, hogy megszorongassa a svájcit, ezt az alacsony határt én nem hagyom ki. Tippem, hogy lesz minimum 32 játék a meccsen.

Berrettini, Matteo - Federer, Roger: Játékok száma - Felett/alatt tipp