Bolsova Zadionov a remek salakos szezonja után futott egy gyors füves pályást (Cori Gauff Wimbledon selejtezőjének első körében nem volt éppen ideális sorsolás...), majd visszatért kedvenc borítására. A (korábbi moldáv) spanyol játékos a Roland Garros egyik nagy meglepetését okozta, miután a kvaliból felkerülve bejutott a legjobb 16 közé, hat játékost búcsúztatva. Tegyük hozzá, hogy jó volt a sorsolása is, azonban a teljesítménye még így is megsüvegelendő. Wimbledon után Bastadba ment, ahol a későbbi döntős Kovinictől kapott ki, míg most szülőhazájához közel, Bukarestben próbál újabb pontokat gyűjteni. Az első körben a nagy tehetségnek, ám sorozatos sérüléseket elszenvedő, Varvara Flinket búcsúztatta nagyon simán. Sok nyerő, éles ütések jellemezték a játékát és mindenképpen figyelni kell rá a torna hátralevő részében. Idén 17 győzelem mellett 7 vereséget szenvedett salakon és azt gondolom, hogy ezen a versenyen akar nagyot domborítani.

A második körös ellenfele nem lesz könnyű falat. Barbara Krejcikova idén egy meccset vesztett salakon, míg 21-et nyert. Kiváló mérleg, viszont tegyük hozzá, hogy a győzelmei nagy része (pontosabban 20 a 21-ből) kisebb ITF tornán születtek. Az eredménysor másik oldalán egy csúnya vereség áll a Roland Garros selejtezőjének első köréből: Robin Andersontól kapott ki három szettben, ami akkor nagy meglepetésnek számított. Nem lehet Anderson bombaformájára se fogni a vereséget, miután az amerikai a második körben sima két szettben kiesett Glushkóval szemben. Krejcikova egyetlen WTA meccs győzelmét itt aratta Bukarestben kedd éjszaka, miután három szettben legyűrte a román szabadkártyás Rusét. Bele-belenéztem a meccsbe és nem láttam tőle semmi olyat, amitől Bolsovának félnie kellene. Krejcikova elsősorban páros játékos (itt volt világelső is), míg egyéniben az ITF szinten jól mozog, de a WTA-hoz idő kell neki. Ezért furcsa kicsit, hogy elég nagy esélyesnek tartják őt a bukik ezen a meccsen Bolsovával szemben. Így megéri a spanyolt szett hendikeppel is támogatni akár.

Bolsova Zadoinov, Aliona - Krejcikova, Barbora: Szett hendikeppel - Hendikep tipp