Legyünk őszinték, az elmúlt időszak kupakudarcait látva mi magyarok nagyon jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy az első selejtezőkört mind a négy induló csapatunk sikerrel vette. Legnehezebb dolga a bajnokcsapatunknak, a Ferencvárosnak volt a bolgár bajnok, a Ludogorec kiejtésével, de a zöld-sasok sikerrel vették az akadályt. A második kör papíron egy könnyebb ellenfelet tartogat számukra a máltai bajnok, a Valletta FC személyében és ezzel a lehetőséggel kötelező élni.

A sokat kritizált Szerhij Rebrov nagyon mély és bőséges keretből válogathat. Szinte minden posztra két bevethető játékosa van. Amekkora öröm ez egy edző számára, legalább akkora felelősség is. Most mindenesetre meg kell találnia a mesternek azt a támadó szerkezetű összeállítást, mellyel megfelelő előnyt szerezhetnek a visszavágóra. Telt ház előtt az első pillanattól kezdve nyomást kell gyakorolniuk a máltaiakra és ennek már az első félidőben gólokban kell jelentkeznie. Nem lebecsülve az ellenfelet, de ha ez egy luxemburgi Dudelange-nak sikerült, akkor egy Ferencvárostól ez kötelezően elvárt. Mindenesetre Priskin, Zubkov, Skvarka vagy éppen Nguen személyében megvannak a megfelelő góllövők csak realizálni kell a nagyobb tudást.

Ha nem is könnyen, de legalább jó nehezen, több idegenben szerzett góllal jutott tovább a Valletta a Dudelange ellenében az első körben. A két összecsapásuk statisztikáit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy nem az aktívabb, "Uram 'bocsá" jobb csapat jutott tovább, hanem a szerencsésebb. Nos, ezt a mostani Ferencváros nem engedheti meg magának. A vendégek rendelkeznek ugyan pár "neve nincs" brazil, spanyol, olasz légióssal, de ha ezek a srácok jó játékosok lennének, nem Máltán fociznának.

Ha valamit akar a Ferencváros a BL-től, akkor ennek a tippnek a legrosszabb esetben is a 20. percre realizálódnia kell.

Ferencváros - Valletta FC: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp