Megvédheti címét a tavalyi Rogers Cup győztese, ugyanis Nadal idén is eljutott a fináléba, ellenfele pedig az utóbbi hetekben nagyon menetelő orosz Medvedev lesz.

A körülmények Rafa Nadal mellett szólnak, szinte a kedvéért lassították le a montreali pályát, ami ugye a salakos játékosoknak kedvez a legjobban, a labdák magasabbra pattannak szóval minden-minden a kedvére van szabva. Nadal a wimbledoni elődöntő óta nem játszott tétmeccset, voltak is kis idegeskedések a mérkőzések elejét, Evans is nyerhetett volna szettet, Fognini nyert is, de a meccsek vége mindig az volt, hogy be lettek darálva az aktuális ellenfelek, így simán jó lehet egy kis gémhendi a spanyolra. Az időjárás is neki kedvezett, eső miatt elhalasztották a Monfils-Bautista meccset, ami után az elődöntőből Monfils visszalépett, így játék nélkül jutott döntőbe Rafa, maximális erőnléttel.

Medvedev fantasztikus két héten van túl, új karriercsúccsal már a 8-ik lesz jövő héttől a világranglistán. Múlt héten Washingtonban döntőzött Kyrgiosszal, most pedig első ezres döntőjére készülhet Nadal ellen. Nagyon stabil alapvonal játékos, mindkét oldalról kellemetlenül üt, amivel a mögötte lévőket rendre simán veri, viszont a nagy négyes(hármas) ellen azért már más dolog ilyen szinten teniszezni. Federer és Djokovic is verte idén, mind a két alkalommal elfogyott az utolsó szettre a fiatal orosz.

Szoros első szettet várok, akár Medvedev is hozhatja az elsőt, viszont a Nadal henger beindul, és a végére simán nyeri a döntőt.

Nadal, Rafael - Medvedev, Daniil: Játék hendikeppel - Hendikep tipp