Két ellentétes pályát fut be a Valerenga és a Rosenborg. A fővárosi gárda kiválóan kezdte az idényt, azonban az utóbbi hetekben eléggé visszaesett náluk a teljesítmény több okból kifolyólag. Ezzel szemben Horneland fiai tragikus idénykezdet után már a dobogóról álmodnak és elérték az Európa Liga csoportkörét is.

A Valerenga szétesésének ismerjük az okait. A nyáron eladták a kiváló képességekkel bíró Ejukét Hollandiába, akit nem tudtak pótolni eddig. Emellett több hónapja kiesett a csapatkapitány Tollas Nation is, illetve mellé csatlakozott két hete a középpálya motorja (Herolind Shala), illetve Juarez személyében a szélsővédő. Ráadásul a kapus, Kwarasey is lábadozik, azonban az ő játékára van esély, illetve talán az ő kiesése a legkisebb veszteség. Azonban amellett a tény mellett nem mehetünk el, hogy 5 olyan játékosról beszélünk, akik valószínűleg nem lesznek ott a RBK ellen, viszont 2 hónappal ezelőtt még kirobbanthatatlan tagjai voltak a kezdőnek.

A Rosenborg túlszárnyalta a nemzetközi kupában az elvárásokat azzal, hogy a playoffig jutott. A Dinamo kedden kiejtette őket, viszont így is az EL csoportkörrel vigasztalódhatnak. Ami ennél fontosabb most, az a bajnokság és ezt Horneland egy hete nyíltan le is hozta. Ameddig volt esély a BL csoportkörre, addig pihentett az Eliteserienben. Azonban a zágrábi 0-2 után érezte, hogy innen már nincs visszaút (majdnem volt!), így a Stabaek ellen a legjobb kezdőt küldte pályára (3-2). Ez egyértelmű jel, hogy most a bajnokság az első és hiába a hétközi meccs, itt a legerősebb kezdő fog kiállni. Pihentetni se kell, mivel a következő héten válogatott szünet lesz, így lesz idő rendezni a sorokat. A bajnokságban jelenleg negyedik helyen áll a csapat. Ez az utóbbi években már nemzetközi kupa helyet ért, azonban most a norvég kupában nagy meglepetésnek kellene történnie ahhoz, hogy ez most is így legyen. Tehát a bajnokságból a dobogósok fognak valószínűleg indulni jövőre a nemzetközi porondon. Az Odd három, a Molde 8, a Bodo 10 pontra van, tehát kulcsfontosságú meccs jön a pihenő előtt. A Rosenborg egyénként 7 meccs óta veretlen Norvégiában, míg a Valerenga 5 meccs óta nyeretlen. Ennek jönnie kellene!

Vålerenga - Rosenborg: Dupla esély - Dupla esély tipp