Most kell ütni a bergenieket, ameddig ilyen gyenge formában vannak! Több probléma is sújtja a csapatot, miközben a bukik őket tartják esélyesnek a találkozóra. Lehet, hogy nyerni fognak, de hogy nem esélyesek, az is fix.

Nilsen edző már régen elvesztette a fonalat a csapat irányításával kapcsolatban. Kellene neki lassan olvasni egy könyvet erről az egész edzőségről (Coaching for dummies?), mert tragikus ami idén a bergeniekkel történik. Rossz igazolások, csapaton belüli eltiltások, elégedetlenségek és így az egyébként jó állománnyal a dobogó is távoli. Jelenleg a karmester, Fredrik Haugen sérült, míg a két futni is tudó támadójuk eltiltott. Bamba szándékos könyöklésért kapott 5 meccset, míg Berisha sárga lapok miatt pihen. Ők ketten játszottak a szezon folyamán befejező csatárt, illetve Berisha szélsőt is a 4-3-3-ban. A keretben egy támadó van még rajtuk kívül, a 38 éves Karadas. Nilsen mester kedvence, mert gyakran bedobja a végjátékra, de katasztrófa általában amit leművel. Jó, múlt héten bepattant róla egy labda, de kb 10-15 percet bír a pályán. Ki lesz a csatár? Remélem Karadas! Egyébként a két szélsőből valószínűleg megmarad a villámléptű Koomson, míg a másik oldalra - kizárásos alapon - a feröeri Gilli Rólantssont írnám be. Utóbbi szintén kegyvesztett lett idén, így nincs nagyon meccsben, de a keretben nem látok mást, aki jó lenne arra a posztra. Bamba és Berisha egyébként a házi góllövő lista első és harmadik helyezettje, közéjük a középsővédő - és tizenegyes rúgó - Wormgoor ékelődött be. Ő mondjuk ott lesz a pályán vasárnap. A bergeniek otthon tradicionális jobbak, idén a kilenc idegenbeli meccsből mindösszesen négyet húztak be.

Ezzel szemben a Lillestrom otthonában igazi szívás fellépni. Szintén kilenc meccsből 5 győzelmük van és a kanárik jó formában vannak. Ennek a fő letéteményese a két támadó: az izlandi Smarason és a norvég Olsen. Erősek, gyorsak, jól fejeznek be. Nekik köszönhetően tudott a sárga-fekete alakulat eltávolodni a kieső zónától és a válogatott szünet előtt egy újabb lépést tehetnek a biztonságos középmezőny felé. Gustavsson és Pedersen sérült náluka középpályáról, azonban az ő pótlásuk megoldható. Múlt héten is mér nélkülük hozták el a három pontot Haugesundből és ezt a szokásukat megtarthatják a következő vasárnap is!

Lillestrøm - Brann: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp