Szöul, második kör.

Érdekes volt a sorsolás után, hogy itt a tábla ezen részére négy kimondottan salakos játékos került. Ehhez persze az is kellett, hogy a korábban kiemeltnek számító Sakkari visszalépjen az utolsó pillanatban és bekerüljön helyette a lucky loser Danka Kovinic.

Kovinic Tig ellen játszotta az első kört és előzetesen nem nagyon adtam volna neki esélyt. A román viszont most valahogy nem igazán játszott jól. Sok ki nem kényszerített hibát ütött, illetve az adogatási mögött sem tudta azt a konzisztens játékot hozni, mint ami a salakos tornák alatt megszokott volt tőle már. Ami talán ennél is érdekesebb és érthetetlenebb volt, azok a fogadásai. Kovinic nem egy erősen szerváló játékos, viszont bőven az alapvonalról fogadott a román. Ehhez képest is 9 ászt ütött neki a montenegrói, ami teljesen irreális. Gyorsan visszanéztem, hányszor sikerült neki ennyi egy meccsen: egyszer sem idén. Az Australian Open első selejtező körében jutott el 6-ig, de eddig ez volt a rekordja. Ebből viszont az is következik, hogy gyors a pálya, viszont a brék labdákból nem volt hiány: Kovinic 17-ből 13-at védett ki, míg Tig 14-ből 10-et. Sok hiba, gyenge szervajáték, ez nem vezethet túl sok jóra.

Tig játékának pontosan az ellentétét mutatta be Badosa. Már az eredmény tudatában néztem vissza a meccset és az elején nem értettem, hogy lesz ez ennyire sima. Teichmann kíválóan játszott, szervái pontosak voltak. Olyannyira, hogy az első két szervagame-ben pontot sem vesztett adogatóként. Mondjuk a másik oldal is hasonlóan koncentrált volt, miután a svájcinak az első bréklabdái 6-4, 5-4-nél voltak... Tehát, itt mindkét játékos kihasználta a gyors pálya lehetőségeit, illetve Badosa kevés hibával és roppant koncentráltan játszott. Azt se feltételezhetjük, hogy Teichmann teljesen cél nélkül jött ide és esetleg gyengébb formában lett volna, mint Danka Kovinic. A svájci se kemény pálya specialista, azonban időnként rendkívül szép labdameneteket rakott össze.

Tig ugye idén tért vissza a sérülés+szülés kombóból és a salakos szezont nagyon megnyomta. Bukarestben döntő, Karlsruhéban tornagyőzelem. Mivel nincs védenivaló pontja és jelenleg a 124. helyen van, így jó eséllyel meg lesz neki az AO főtábla. Viszont kemény borításon elmaradtak a meglepetés győzelmek eddig. A US Open kvalijának első körében elbukott, Hiroshimában csak helyi, gyenge ranglistával rendelkező japánokat vert, míg Szöulban is olyanokat, akik nem ezen a szinten vannak még. Ehhez képest vereség Savinykh, Siegemund és most Badosa ellen jöhet a következő.

Tig, Patricia Maria - Badosa Gibert, Paula: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp