Az OTP Bank Liga 7. fordulójának záró találkozóját a Groupama Arénában rendezik Budapesten, ahol a Ferencváros fogadja a Kisvárda csapatát. Első ránézésre "országos egyes" a találkozó titulusa, így használható szorzót nehéz találnunk a mérkőzés végkimenetelére, de a hazai zöld-fehérek speciális helyzetét megvizsgálva talán mégis érdemes kutakodni a fogadási lehetőségek között. Így jutottam el a vendégcsapat gólszerzéséig, mely legyünk őszinték nem is egy hamvába halt ötlet.

Háromfrontos erőltetett menetben van a Fradi, melynél amíg reális esély van a továbbjutásra minden bizonnyal a nemzetközi Európa Liga mérkőzések élveznek prioritást. Az eddigi tapasztalatok szerint a bajnokikra és az MK meccsekre már erősen rotál Rebrov mester és mint tudjuk a jövő héten fontos EL meccs vár a csapatra. Azt nem mondom, hogy egy teljesen lebutított csapatot küld majd a pályára hétvégén az ukrán, de a személycserékből fakadó összeszokottság hiánya minden bizonnyal megjelenik majd a mutatott teljesítményükben. Ezt használhatja ki a Kisvárda, aki az eddigi idegenbeli mérkőzésein meglepően bátran játszott.

Ez a bátor játék csak a Honvéd elleni meccsükön kamatozott igazán a szabolcsiaknak. Viszont mint szemtanú mondhatom, hogy mind a Debrecen, mind a MOL Fehérvár elleni meccsén volt a csapatnak olyan periódusa, amikor ellenfele fölé nőtt és helyzetek sokaságát dolgozta ki. Akkor rosszul sáfárkodtak Grozavék a lehetőségekkel, most itt a lehetőségük a javításra.

Továbbra sem gondolom, hogy a vendégeknek vérmes reményei lehetnének a győzelemre, de a hazai csapat sorozatterheléséből fakadó fáradtság és a veszélyes várdai kontrák miatt összejöhet a lelkes vendégszurkolók gólöröme.

Ferencváros - Kisvarda: Gólok száma vendég csapatnál - Felett/alatt tipp