Tianjinben már az elődöntő a tét péntek hajnalban.

Temérdek kínai indulóból mindösszesen egy maradt versenyben, ami kissé meglepő a sorsolás után, viszont egyáltalán nem a játék képe szerint. Négy Wang is felkerült a főtáblára, de közülük Yafan húzza a legtovább, akiben szerintem a döntő is benne lehet. A következő két meccse közül egyértelműen a pénteki tűnik nehezebbnek, miután a nemrégiben tornát nyert svéd, Petersonnal csap össze. Wang azonban eddig sem ijedt meg a feladatoktól, aminek köszönhetően a második körben már kiejtette a címvédő Caroline Garciát (az elsőben pedig a mindig veszélyes Davist). Az eddigi körökben remekül adogatott, miután 1-1 bréket kapott csak, illetve az első adogatások után megcsinálta a pontok 80%-át. Wangról eddig is tudtuk, hogy tud jól adogatni, azonban most a játék többi része is jól megy mellette, így érdemes rá odafigyelni hazai közönség előtt.

Következő ellenfele, Rebecca Peterson, szerintem túl van az őszi szezonjának a zenitjén. Nanchangban nyert tornát egy hónapja és ott tényleg már-már könyörtelenül játszott. Azóta Halep, Martic és Kozlova verte csak, tehát ebbe se tudunk nagyon belekötni. Viszont a Venus elleni meccsét megnézve, nem érzem benne azt az energiát, amit egy hónappal ezelőtt. Meg lett az ázsiai tornagyőzelem, ezt kipipálhatja, míg a szezonjába max még egy verseny fér bele, így a leengedés akarat nélkül is következhet. Kicsit ez ki is jött rajta a második körben egy másik Wang ellen, aki csak lucky loserként került fel a főtáblára. A svéd 7-5, 3-2 után jutott tovább, mivel a kínai feladni kényszerült a párharcot. Viszont egészen a feladás pillanatáig teljesen pariban voltak. Brékek és szép nyerők voltak mindkét oldalon, egy olyan meccsen, amit simán kellett volna nyernie Pettersonnak. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mit fog nyújtani a felső ág eddig legmeggyőzőbb játékosa ellen!

Yafan Wang - Peterson, Rebecca: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp