Hasít a Bayern a Bajnokok Ligájában, parádés kezdéssel, két nagyarányú győzelemmel vezeti kvartettjét a német bajnok. A Tottenham elleni 2:7, minden bizonnyal örökre beleírja magát a legrangosabb európai kupa történetébe. Láthatóan gyengélkednek a londoniak ebben a szezonban, így az Olympiakosz is odaérhet még a müncheniek mögé…PAPÍRON!

Niko Kovac bele mert nyúlni (vagy inkább bele kellett nyúljon) a bajorok keretébe. Alapelv, hogy ebben a szezonban láthatóan megadja a maximális bizalmat az évek óta nagy tehetségeknek tartott Coman, Gnabry duónak. A bizalom talán eddig is megvolt, de most érik be igazán a játékuk. Coutinho érkezésével igencsak penge lett a középpálya, de góllövőkben sincs hiány: Lewandowsky mellett bevetésre vár, Müller és Perisic is. Hiába erősödött a védelem Harnandez-el és Pavard-al meglehetősen gólképes a Bayern, legutóbb egy hónapja maradt érintetlen Neuer kapuja (Köln 4:0). Bivalyerősnek néz ki Niko Kovac idei kerete a közel 900 milliós összérték, Európa legjobbjai közé emelheti a bajorokat. Érdekes, hogy a Bundesligában értékes pontokat veszítettek Lewáék. Legutóbbi két meccsükön nem győztek. Kikaptak otthon a Hoffenheimtől, míg a mögöttünk hagyott hétvégén a hosszabbításban mentett pontot kárukra az Augsburg. Úgy érzem, hogy a pireusziak elleni páros meccsen bebiztosítja csoportelsőségét a Bayern München, s bezsebeli mind a hat pontot.

Görögországban az Olympiakosz a király! Azonban válságát éli a görög foci, elég csak a válogatott siralmas teljesítményére gondolni, vagy szembesülni azzal a ténnyel, hogy csupán Martins mester együttese jutott be csoportkörbe az ősszel. Más a játék az OFI Kréta, és a Lamia, és megint más akár a Crvena Zvezda ellen… s pláne a Bayern. Vannak ugyan légiósok: Valbuena, Semedo, Guerrero…, de így is csak „szürke” kiscsapat ebben a csoportban a görög bajnok. A legértékesebb játékosuk a cséká Fortounis sérült, Benzia kiállítása miatt eltiltott, azaz komoly gondokkal is szembesülnek a hazaiak.

Sokat töprengtem, hogy rámenjek-e az overre ezen a meccsen. Teljesen reális 1.50-es szorzón a standard 2,5 fölötti játék, mert a vendégek elöl rendkívül gólerősek, de hátul is képesek a betlire. Végül aztán maradtam a sima vendég győzelem mellett. Ki tudja? Lehet, hogy a Bayern hamar berámol kettőt, s ráül az eredményre, s akkor futhatok a pénzem után…

Olympiakos Piraeus - Bayern München: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp