Rápillantva a párosításra, egyből olyan érzésem volt, hogy na, ezt a meccset látni kell! Egyszerűen vannak párosítások, melyek szinte kivétel nélkül mindig nézhetőek, és a briteknél ilyen az Everton-Tottanham találkozó. Utolsó 5 meccsükből négyen jött a 3,5 over, de vadul. Ezen az öt meccsen egyébként 24 gól született, szóval majdnem jött az átlagban 5 dugó/meccs.

Ez sem tűnik épp gólszegény meccsnek. Mindkét csapatnak győzelemre kell játszani, mindkettő úgy kb. 10 pozícióval van lejjebb, mint ideális lenne. A Tottenham dobogóra vágyik/vágyott, de egyelőre 13. a csapat, az Everton pedig mindössze a 17. helyen áll, miközben ott is minimum a top7 a cél.

A gólok szerintem jönni fognak, egészséges motiváció, győzni akarás mindkét oldalon megvan. Ami viszont nincs meg, az Pickfordnál a stabilitás, tipikusan olyan kapus, aki a lehetetlent is képes fogni, de minden meccse egy-két megmozdulása, amitől égnek áll az egyszeri Everton szurkoló haja. Képes potyázni, és ilyen kapus kell az overes tipphez! Nincs a védelemben Mina, szintén jó hír.

Baj a Tottenhamnél is van, mármint a squadot illetően, hisz eleve nincs Lloris, a kezdő kapusa a csapatnak. Aztán eltiltott Rose, aki egész jól mozgott ősszel. Verthongen sem 100%-os, szóval a védekezést illetően lesznek/lehetnek bajok. Az Everton az előzetes kezdők alapján nálam esélyesebb, ha Pickford nem csinál butaságot hátul, szerintem nem kizárt egy komolyabb arányú haza siker, de mégis a góloknál maradok. Egyrészt kérdéses, Poc milyen Tottenham középpályát rak össze. Valószínűleg defenzívet, és akkor maradnak a kontrák, meg a pontrúgások, előbbinél Son sebessége lehet kamatozó, utóbbinál meg Kane jelenléte.

Mivel mindkét csapat elég pocsékul áll, így iksznál mindkettőnek menni kell előre, ha meg az egyik vezetést szerez, akkor a másiknak kell extrát nyújtani. Itt akármi az állás, legalább az egyik csapatnak kockáztatnia kell, ezért is bízom én az overben. Na, meg ha Tottanham meccs, akkor ott sanszos a tizi is, bár az a majomfejű Atkinson vezeti, mind közül a legnagyobb vakegér.

Everton - Tottenham: Gólok száma - Felett/alatt tipp