A Mjondalenhez látogat a fővárosi csapat. A hazaiaknak mindenképpen kell a győzelem ahhoz, hogy legalább az osztályozó helyet megcsípjék. Erre szerintem jó lehetőségük is lesz, miután az oslói gárda idegenben nem annyira acélos.

Tipikus norvég csapat mindkettő. Otthon remekelnek, viszont idegenben gyengén teljesítenek. A Mjondalen ennek köszönhetően otthon csak négyszer kapott ki, míg a Valerenga kétszer tudott nyerni 14 meccs alatt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy most csak a hazai csapatnak téttel bíró az összecsapás, akkor látjuk, hogy miért 1,7 a győzelmi szorzójuk. A döntetlennel mindenképpen kiesnek (az osztályozó két pontra van), így mindent fel kell tenniük a győzelem érdekében. Nincs jelentősebb hiányzójuk, így a legerősebb Mjondalennek bizony itt jó sansza lesz a győzelemre!

A Valerenga szezonját két részre lehet osztani. Remek rajt, majd a nyáron nagyobb változások (Ejuke távozása, kulcsemberek sérülése) és az ősz tragikusra sikeredett. Idegenben utoljára június 30-án győztek, míg a legutóbbi 15 bajnokin csak egy győzelmet arattak. Ha nem lett volna jó a kezdésük, akkor most bizony ők is ott lennének a kieső pozíciók elkerüléséért vívott harcban. Azonban a bennmaradásuk már biztos, viszont sérültjük van elég. A csk. Tollas Nation régóta maródi, míg az őt helyettesítő Nasberg játéka kérdéses. A középpálya karmester, Herolind Shala, éppen azon a Bergen elleni meccsen sérült meg, ahol hosszú idő után győzni tudott a csapata. Ezek kulcsjátékosok, akiket nem tudnak megfelelő minőséggel pótolni, így pedig egy forintot nem tennék rájuk, hogy pont itt győznének majd június 30-a után.

Mjøndalen - Vålerenga: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp