Hétfőn este a bajnoki címvédő otthonában zárul a 20. forduló Dániában. Nem lehet más célja az FC Kobenhavn csapatának, mint a győzelem, hogy a listavezető Midtjylland nyomába eredhessen. Jelenleg egy meccs, és hét pont a koppenhágaiak hátránya, s az Odense elleni meccs előtt szépen esik a győzelmükre feldobott szorzó, van ahol már csak 1.50. Én már csak olyan vagyok, hogy szeretem az ilyet!

Múlt csütörtökön Solbakken mester csapata, baráti módon ajándékozott három pontot a Malmőnek az Európa ligában. Ezzel az eredménnyel, mindkét skandináv csapat besétált a legjobb harminckettő közé. A bajnokságban azonban nem fér bele az „ajándékozás”, tudják jól a fővárosiak, hogy dán bajnokként könnyedén odaérhetnek jövőre is a valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe. Érdemes Solbakken személyén elidőzni. A norvég szakember második periódusát éli jelenlegi klubjánál, korábban 2006-2011 között 233 tétmeccsen vezette már a dán élcsapatot, s jelenlegi regnálása 2013 augusztusa óta fut, szerződése a 2023-as szezon végéig van! Nagy ritkaság ez a nemzetközi fociban, s úgy gondolom, ez nagyban hozzájárul a Kobenhavn sikereihez. Solbakken második regnálása során most 328-ik alkalommal vezeti majd az oroszlánokat! Ciprusi-kameruni csatárkettőssel operál 4-4-2-es hadrendben a hazai gárda, N’Doye és Sotiriu együtt már 15 gólt szerzett a szezonban. Ki kell emelni a koppenhágaiak formáját is, legutóbbi hét bajnokijukból hatot megnyertek, csupán a Midtjylland elleni rangadót bukták el idegenben (4:1). Különösen rettegett helyszín a Telia Park, ahol ebben a szezonban kilenc Superliga meccsből nyolcat megnyert a regnáló bajnok, csupán a Midtjylland távozott pontosan (0:0).

Jóval rosszabbul néz ki az Odense. Valamivel több, mint 10 millió eurósra taksált kerete, negyedét sem éri el a koppenhágainak. Michelsen támadóbb 3-5-2-es rendszerben küldi pályára övéit, mégis hét góllal és 16 ponttal van kevesebbje aktuális ellenfelénél. Ami viszont igazán erősíti a tippet, az a vendégek aktuális formája: november 3-án nyert utoljára meccset az Odense, azóta négy bajnokin csupán egy pontra futotta erejéből, s legutóbbi három idegenbeli találkozóját is elbukta.

Összességében úgy érzem, hogy minden a hazai siker mellett szól. Erősebb játékoskeret; a Midtjylland üldözése miatt nagyobb motiváció; és nem utolsó sorban a mutatott forma! Szerintem behúzzák a fővárosiak a három pontot!

FC Copenhagen - Odense BK: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp