Szemünk láttára épül fel az Atalanta. Gasperini és a klub tudatos munkájának eredménye akár lehet az is, hogy egy újabb erős brand alakul ki Itáliában. A bergamói fanatikusok és maga a város hangulata is elképesztően magával ragadó. A működő kiválasztási rendszer, igazolás politika és a tervek az új stadionra egészen magasra repíthetik a kék-feketéket, akik már most is a Bajnokok ligájának tavaszi folytatására készülhetnek. Teljesen más utat jár be idén az Inter, aki Contéval a scudettóért száll elsősorban harcba. Látva az Atalanta eredményeit elmondható, hogy azért becsúszik egy-egy botlás, ellenben az hazaiak nagyon kiegyensúlyozott formát mutatnak a Serie A-ban!

Nehéz volt a milánóiak BL-csoportja, amelyből végül rosszul is jöttek ki, maradt az Európa liga. Conte a nemzetközi porondon rendre megbukik, de a hosszú távú versenyfutás (bajnokság), gyakorta hozza a végső diadalát. Most a gyengülő mentalítású Juventus, és Sarri – az „állandó második” -, a legyőzendő ellenfél. Azaz minden bajnoki pont számít a fej-fej melletti rohanásban. Két nagy fegyvere van az Internek: a Martinez-Lukaku csatárpáros; és a megbízható három belső védős játékrendszer. Utóbbinak köszönhetően csupán 15 gólt kapott 18 forduló alatt az éllovas. Most viszont besárgult Skriniar és meg kell bontani a bevált egységet. Kérdéses ki lesz Bastoni és de Vrij mellett a harmadik védő. Kézenfekvő megoldás lenne Diego Godin, aki az Inter legutóbbi két meccsén csupán kispadozott. A mellőzött Anderea Ranocchia is játszhatna, de neki csupán két meccs jutott Conte alatt még az első két bajnoki fordulóban. Látni kell, hogy az Atalanta a legtöbb gólt szerezte a futó szezonban, szám szerint 48-at, ami közel 2,5-es átlag meccsenként! Azt gondolom, hogy Conte van annyira profi, hogy ne menjen bele az adok-kapokba. A statisztikai adatok sima overt vetítenek előre, én mégis óva intek mindenkit ettől, a hazaiak simán megölhetik a focit szombaton éjszaka, s egy egygólos meccset alakíthatnak ki!

Ötösével rugdossa Gasperini alakulata a gólokat (Parma, Milan egyaránt 5:0!). Elég elrettentő, főleg, ha belevesszük, hogy a sorsdöntő Sahtar elleni bl-csatát is 3:0-al nyerték a bergamóiak idegenben! Óriási főhajtás az egész klub előtt legfőbbképpen azért, mert értéket teremt a mai labdarúgásban. A csapat átlagéletkora 27,4 év (sokan mondják, hogy 28-32 év között futják ki legjobb formájukat a focisták), azaz minimális fejlődés még van a keretben. Dicséretes, hogy négy játékos is ötnél több gólt ért el a szezonban: Ilicic, Muriel, Gomez, Zapata – őket okosan és jól értékesíthetik, és a játékos megfigyelő rendszernek köszönhetően minőségben, de árban olcsóbban pótolhatják őket. Kiemelném, hogy Kjaer kivételével (hátsérülése miatt játéka kérdéses), makkegészséges a keret, konkrétan mindenki bevethető és eltiltott sincs! Mindezek a bajnokság közepén kiemelkedő munkáról tanúskodnak, és dicső jövőt vázolnak az Atalanta elé! Itt viszont jön a csavar az ajánlóban: sokkal fontosabb ez a bajnoki az Internek, mint a vendégeknek. Kell a hazaiaknak a győzelem, mert Conte mániákusan meg akarja szakítani a Juve sorozatát, és nem mellesleg Sarri egy jóval gyengébb mentalítású tréner nála. Vélhetően felszabadultan készül az Atalanta és egy újabb értéknövelő meccset kíván játszani Milánóban. Náluk viszont időnként jön egy-egy meglepő kimenetel (pl.: bolognai vereség 2:1). A bajnokság még hosszú és az újabb Bl-indulás nem ezen a mérkőzésen dől el.

Azt várom, hogy tönkrevágja az Inter Gasperiniék játékát. Egyszerűen megöli majd a focit a hazai csapat, és taktikai győzelemre tör. Jóval kiegyensúlyozottabb a bajnokikon a listavezető (egyetlen vereség októberben volt a Juve ellenében). Mindenkit óva intek az overezéstől, úgy érzem, hogy nem fog kikapni most az éllovas. Conte nem engedi majd, hogy kiszakadjon a gólzsák, hanem egy kontrol alatt tartott kilencven percet vár el! Fogadói szempontból jó lesz itt egy 1x, szerintem kevés kockázatot vállalunk vele, elfogadható 35 százalékos haszonnal!

Inter - Atalanta: Dupla esély - Dupla esély tipp