Az Australian Open előtt a felvezető tornáké a főszerep, akiknek még kell egy kis önbizalom, vagy még szokni akarja a brutális hőséget, azok a 250-es tornákon tehették meg mindezt, pénteken már mindenhol elődöntőket rendeznek, hiszen hétfőn startol az évtized első Grand Slam tornája.

John Isner jelenleg a legjobban rangsorolt amerikai játékos a maga 20. helyezésével, és az évet az ATP CUP nevű újításban kezdte, de hozta a szokásost, három meccs alatt összehozott három rövidítést, csak Medvedev tudta elég simán elverni. Aztán jött az aucklandi torna, két meccs után négy tiebreak van a neve mellett, a versenyen még nem tudták elvenni az adogatását. De ez is a játéka, az egyik legtöbbet úgymond túlórázó játékos. Az amerikaiak nagy része ilyen egyébként, hatalmas szervával rendelkeznek, óriási nagy tenyeressel, egy-egy jobb ütés után pedig már jön is a hálóhoz, neki az az érdeke, hogy minél hamarabb pontot tegyen egy pont végére. A két eddig lejátszott mérkőzése alatt 41 ászt vert be.

Humbertnek is az adogatásán áll vagy bukik egy meccs, ő is a nagy szervások táborát gyarapítja. Tavaly robbant be igazán az ATP élvonalába, Wimbledonban Djokovic állította meg a negyedik körben, Antpwerpenben Murray az elődöntőben, és részt vett a NextGen döntőben is Milánóban, ahol egyébként a későbbi győztest megverte. Ő már három mérkőzést tolt le Aucklandben, 28 ászt hozott össze.

Nem nagyon számítok brékre, szóval szerintem két tiebreakig minimum elmennek, de én döntő szettet látok bele ebbe a meccsbe. Mivel Humbert bal kezes, Isner meg jobb, így a keresztekkel egymás gyengébbik ütését bombázzák majd, mind a ketten bikán adogatnak, meglepne ha nem esne le ez a határ.

Isner, John - Humbert, Ugo: Játékok száma - Felett/alatt tipp