A Melbourne Victory Marco Kurz edzőt eltávolította idén január 15-én. Az indok az volt a német mester ellen, hogy azt várták tőle: szexi focit fog játszani a játékosokkal, de ez nem jött össze neki. Helyére a spanyol Carlos Perez Salvachua érkezett a Valladolid csapatától. Sokat nem tudok róla, csak annyit, hogy a Real Madrid akadémiáján is edzősködött korábban. Ennek ellenére vele a kispadon a csapat a legutóbbi bajnoki mérkőzésén szűken kikapott az Adelaide United-től. Egy 32. perces Halloran-gól okozta a vesztüket, de az ellenfelüknek több lehetősége is volt a gólszerzésre, dominálták a mérkőzést. Két idegenbeli meccsük eredménye tehát elég gyengére sikeredett. Most a hazai közönség előtt mindenképp javítani szeretnének, az új edző is motivált. Én értékelem is ezt a célt.

A Sidney FC hiába húzza be a mérkőzéseit sorra, nekem nem tűnik túlzottan meggyőzőnek a csapat. Azt látom, hogy gyorsan lőnek egy gólt a meccsek elején, aztán megpróbálnak ráülni az eredményre. Ebbe kétszer is majdnem belebuktak: a Newcastle Jets és az Adelaide United is megszorongatta őket, mindketten gólt tudtak szerezni ellenük, kiegyenlítettek, és utána újra kellett kezdeniük a meccset.

A fenti okok miatt óvatosan közelednék a Sidney győzelméhez. A Melbourne új szélsőt is igazolt a napokban, Marco Rojast, akinek ott les a lábában a bugi. Szerintem jobb megoldás az, hogy gólokat fogunk látni mindkét oldalon, talán nem is egyet. A Sidney előbb-utóbb meg fog botlani, és egy ilyen meccsen simán megtörténhet. Ellenben a Victory kapott gól nélkül nem tudja lehozni a meccseit, az látható. Az odds is bevállalható a három gólra.

Melbourne Victory - Sydney FC: Gólok száma - Felett/alatt tipp