Hétközi fordulóval folytatódik az élvonalbeli bajnokság kis hazánkban. Nem épp szurkolóbarát a történet. Hidegfront szerda koraeste, kinek lesz kedve kimenni… Mindenesetre Feczkó Tamással szépen halad előre a DVTK. Egy közepes mutató is elég ahhoz, hogy a középmezőny élére álljon egy csapat az NB1-ben. Gyengén indult a Puskás tavasszal, s a két csapat táblázaton elfoglalt pozíciója ki-ki meccset generál ebből az összecsapásból.

Őszi edzőcseréje után, már az ötödik a Diósgyőr. Az elmúlt időszakban 13 találkozót vívott meg Feczkó Tamással az együttes, a mérleg: 7 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség; 22 pont 14:15-ös gólarány. Érdekes, hogy azaz egy szem döntetlen októberben pont a Puskás ellen esett meg Miskolcon (1:1). Két győzelemmel indította a szezont a DVTK, de ne essen senki se hasra, mert a tabella utolsó két helyezettje ellen tulajdonképpen a papírforma teljesült. Kétségtelenül a zalaegerszegi 3:1, a nagyobb tett, a Kaposvár a térdig érő ködben leginkább önmagát verte meg. Nem gondolom, hogy túl sokat kivett volna Márkvártékból a szombati találkozó, s most Felcsúton egy sokkal szervezettebb, pénzügyileg erősebb klub ellen kell folytatni a remeklést. Úgy érzem, hogy a téli felkészülés után stabilabb lett a diósgyőriek középpályája, s ez jó jel a tavasz előtt. Szerdán este kiderül, hogy a jelenlegi ötödik pozíció hosszabb távon tartható-e és képes lesz-e a nemzetközi szereplésért harcolni az együttes. Feczkóval lejátszott meccseik gólaránya a találkozónként kettőt eléri, sőt a 13/14 és a 13/15 azt mutatja, hogy általában egy gólra mindig jó csapat, elöl is hátul is.

Nagyobb terveket szeretne elérni a Puskás. Egy akadémiához nem illő módon vásárolnak játékosokat a felcsútiak, s a keretük a harmadik legdrágább a ligában. Bosszús Hornyák Zsolt a két „tavaszi” döntetlen miatt. Kaposváron teljesen kiegyenlített meccset játszottak Gyurcsóék, de benne volt egy meglepetés hazai győzelem is a találkozóban, hiszen emberhátrányba került a Puskás. A Debrecen ellen valóban dühítő lehetett a 0:0. Helyzetek számában, és játékban is a Loki fölé kerekedett a Hornyák-legénység. Knezevic súlytalan volt, Urblik egymaga eldönthette volna a három pont sorsát. Úgy érzem, hogy a befektetett pénzek miatt és a szakvezetői hozzáállás végett is nemzetközi kupaindulást akarnak Felcsúton. Tompán/topán indult számukra a tavasz, és több ilyen botlás nem igazán fér már bele nekik.

Szerintem egy felszabadult Diósgyőrt látunk majd szerdán este. A hazaiak számára ezen a „rangadón” (mégiscsak a negyedik megy az ötödik ellen), csak a győzelem az elfogadható. Lehetséges, hogy nyomás alatt van/lesz a Puskás, de elvileg összevásárolt külföldi profik alkotják a keretet, akiknek meg kell oldaniuk a feladatot. Akaratos, mindenre elszánt hazaiakat várok a Pancho Arénába. Hullámzó találkozóra számítok - melyet csak a 100 km/órás szél tehet tönkre -, minimum gólváltással.

Puskás Akadémia - Diósgyőri VTK: Gólok száma - Felett/alatt tipp