Ennél az FC Voluntari - FCSB román élvonalbeli mérkőzésnél teljesen egyértelmű számomra a tipp. Ez a tippem pedig nem más, mint a vendéggyőzelem. Hiszen a kolozsvári fiaskó után annyira kellenek a pontok a most vendég fővárosi csapatnak, hogy nagyon-nagyon-nagyon. Ugyanis most már az van a bajnoki címért zajló küzdelemben, hogy a listavezető Kolozsvári Vasutas (CFR Cluj) csapatának immár 47 pontja van, míg pedig a 4. helyezett bukaresti FCSB-nek 8 ponttal kevesebbje van és továbbra is csak 39 pontnál "jár". Ez az elhanyagolhatóan alacsony pontszám pedig édeskevés egy újabb bajnoki cím szerzéséhez. Így tehát ezen az FC Voluntari elleni idegenbeli találkozón a legteljesebb mértékben kötelező a győzelem a vendég FCSB számára. Amennyiben bajnokcsapat akar lenni a bukaresti alakulat, akkor semmilyen egyéb másik megoldás nem létezhet számára.

Szerintem ez a feladat simán teljesíthető, ugyanis a házigazda FC Voluntari utolsó helyezett a román bajnokságban, alig bírt túllépni nemrégiben a 10-es ponthatáron és már 11 pontja van. Eddigi mérlege sem nevezhető ragyogónak azzal a 2 győzelemmel, 5 döntetlennel, 15 vereséggel, 15-41-es gólaránnyal. Ráadásul jelenleg még az is van ennél az ebben a bajnoki szezonban otthon még sohasem győző csapatnál, hogy a 2 otthoni döntetlenje mellett most jelenleg még rossz formában is van. Mindez, persze, csakis az mellett van, hogy 14. helyezett és a következő bajnokságot várhatóan már a másodosztályban fogja eltölteni a csapat. Ja, ne felejtsem el a következőt sem: még utazási problémái sem lesznek majd a fővárosi vendégcsapatnak, hiszen Voluntari település annyira Bukarest vonzáskörzetében található, hogy gyakran már a főváros egyik elővárosának nevezik.

Ha ezt a nagyon gyenge hazai csapatot nem bírja legyőzni a bukaresti élcsapat, akkor ez utóbbi tényleg nem érdemli meg majd, hogy bajnokságot nyerjen.

Tipp: győz az FCSB.

SC FC Voluntari SA - FCSB: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp