Úgy érzem, hogy kihagyhatatlan ziccer a fogadók részéről a Bayern-Lipcse rangadó. Csak meg kell nézni a 2020-as eredménysorokat, játékot és tendenciákat, ahhoz, hogy rácsapjunk a homlokunkra: ezt a meccset megnyerik a müncheniek!

Rettenetesbe kapcsolt a Dortmund és a Bayern is az újévben. Egyaránt kilenc pontot gyűjtött be a két gárda, s a gólcsapokat is megnyitották! A Dormund minden meccsén ötöt vágott, igen az ötös átlag! Közben a bőrnadrágosok se szarral gurogattak a 12:1-es gólaránnyal, plusz még a Hoffinak is vágtak egy négyest a DFB-kupában. Közben a téli első Leipzig a szétesés jeleit mutatja. Gulácsiék mindössze négy pontot szedtek össze a három meccsen, és a ’Gladbach elleni hazai 2:2 megmutatta, hogy az őszi formát nem sikerült átmenteni télre, csupán a hajrában 0:2-ről sikerült pontot menteni. Tulajdonképpen Orban a védelem tengelyéből esett ki, míg a csapat egyik motorja Kampl november óta nem áll rendelkezésre. Sabitzer és Werner még az Union Berlin elleni „tavaszi” nyitányon 3:1-es győzelemre tudta vezetni a lipcseieket, azóta viszont három találkozón sem találtak a kapuba. Forsberg sem harap annyira, mint ősszel, valahogy a svéd, és az egész csapat haloványabb arcát mutatja most. Nagelsmann hosszú távú csapatépítése zajlik. Schick és Olmo is a jövőt képviselik, de nem tudtak úgy berobbanni a ligába, mint Haaland, közben pedig mintha gyengült volna a csapatvédekezés, a középpályás agresszivitás. A Frankfurt elleni keddi 3:1-es kupakiesésben két jó dolog volt: maradt a BL és a harc a salátástálért, továbbá egy nappal többet pihenhetett a keret, mint aktuális ellenfele.

Továbbjutott a német rekordbajnok a német kupában szerdán. A Hoffenheim elleni 4:3-ból egy szoros meccsre is lehetne következtetni. A valóság az, hogy 4:1 után Dabur a hajrában szépített (82. perc, 92. perc), azaz a legjobb nyolcba jutás nem forgott veszélyben. Erős Hans-Dieter Fink statisztikája a bajoroknál! Az Olympiakos elleni BL-csoportmeccsen debütált (2:0), majd következett még 13 tétmeccs (összesen így 14): 12 győzelem, és 2 vereség. Döntetlen nincs! Gólarány: 44:11! Szóval brutális teljesítményt produkál Finkel az együttes, és az ősszel már elsiratott újabb bajnoki cím most ismét realitás. Vezeti a tabellát a Bayern, egy ponttal mögötte a hullámvölgyben lévő Lipcse!

Úgy vélem, hogy a klubrutin, a hazai játékosok minősége Lewától Neureig, Pavardtól Couthinóig, még mindig azt támasztja alá, hogy a bajor csapat az RB előtt áll! Itt azért világbajnokokról, Bl-győztesekről kell beszélni, akik tudják nagyon jól, hogy most kell a bajnokságban riválisuk fölé kerekedni! Ezért írtam, hogy ez a szituáció a hazaiak számára ziccer – legyen az a sportfogadóknak is!

Bayern München - RB Leipzig: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp