A bolíviai foci tud érdekes eredményeket produkálni, elég sűrűn előfordulnak arrafelé masszívan overes meccsek, nem ritka, hogy 7-8 gól is lazán összejön egy-egy bajnokin. Nem titok, most is a gólokban bízom, elvégre is az a játék sava-borsa.

Sokszor van ezeknek a bolíviai meccseknek ilyen grund jellege, szóval kevésbé profi, és ez mindenre igaz, de megvan az a lepukkadt, latinos, dél-amerikai jellege, amiért szerethető. Az Aperturában 5 forduló csorgott le, az Always Ready 12 ponttal listavezető, 4 siker mellett egy zakóba belenézett. Utolsó két hazai találkozóján viszont alaposan kitekerte a gólcsapot, a The Strongest 4-1-re kapott ki, a Santa Cruz 6-0-ra. Az előbbin 23, az utóbbin 19 perc volt szükséges a két hazai dugóhoz. Bár két góllal a tipp még csak push, de az sem rossz, végül is nem veszítünk vele.

A hazai csapat jó formája mellett a Real Potosí is megindult, utolsó két bajnokiját nyerte, viszont tette ezt úgy, hogy mindkét meccsen hátrányból fordított. A Potosínak az öt bajnoki meccséből 3 volt olyan, ahol már az első 10 percben gól kapott. Most pedig a jó formában lévő listavezetőhöz utazik. Én ezek alapján sanszosnak tartom, hogy minimum két gólocska becsusszan a hazai csapattól félidőig, de akár 15-20 perc alatt. Legutóbb még december 5-én találkoztak hasonló felállásban, akkor 5-1 lett a vége. Azóta edzőváltás is volt, persze a keret is alakult, jött például Sanguinetti, aki 4 meccsen öt gólt lőtt, Galindo, Britos, Rafa Silva, mind mind alapember és már van gólja, szóval a CAR megerősödött, a Real Potosi meg nyeli majd a savat, akarom mondani a gólokat. Szerintem ez is olyan bolíviai meccs lesz, ahol nem kell sokat várni arra, hogy a lavina beinduljon. Minimum 2 hazai gólt várok félidőig, de hátha lesz a 2 minimum 3, és nem kizárt, hogy a vendégek is besegítenek egy góllal.

Always Ready - Nacional Potosí: Gólok száma az első félidőben - Ázsiai - Asian Over/Under tipp