A Diósgyőr idén kifejezetten jó formába került. Én nem mondom azt, hogy minden idők legjobb Diósgyőrjét látjuk (az ugyanis a Tornyi Barnabás-féle csapat volt, hehe), de egy erős középcsapatnak látszik most a gárda. A Zalaegerszeget és a Kaposvárt könnyedén elintézték, aztán a Puskás ellen is jól álltak a Pancho Arénában, de jött a 92. perc, és Hegedüs kapus fejese, amivel a Puskás otthon tartott egy pontot. Szóval ott lehetett valami törés a játékosok fejében, mert én is igazságtalannak éreztem azt a pontvesztést. Láthatóan nem is tudtak úgy felpörögni a Debrecen elleni rangadóra, mert hazai pályán kikapni az ősi riválistól ciki. Én amúgy leginkább a box-to-box középpályásaival nem vagyok kibékülve a Diósgyőrnek, sem Iszlai Bence, sem Márkvárt Dávid nem az a játékos, aki egy ilyen stílust jól tudna hozni. Mindkettő piperkőc srác, Márkvárt ráadásul fizikai nulla. Ezért is rohannak át sokan a középpályáján a csapatnak.

Összegezve tehát most lesz tehát alkalma Feczkó Tamás edzőnek bizonyítania, leginkább a szurkolók előtt. A Loki elleni fiaskót ki kell javítani. A Paks ellen pedig ez tökéletes lesz, mert nem lesz nagy nyomás alatt a diósgyőri védelem, tehát az Iszlai-Márkvárt duó is fellélegezhet kicsit. Ugyanis a Paksnak lényegében nem lesz támadójátéka: sem Könyves Norbert, sem Böde Dániel nem lesz, mindkettőt piros lappal küldte zuhizni a spori a Puskás elleni előző meccsen. Nélkülük nem látok semmi veszélyt a vendég csapatban, tehát biztosan nem fognak győzni egy motiváltan készülő Diósgyőr ellen. Mégis mivel magyar fociról beszélünk, betehetjük a DNB-biztosítást a tippbe, mert az ördög nem alszik.

Diósgyőri VTK - Paksi SE: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp