Hatalmas tiszteletlenségnek érzem ezt az oddsot az irodák részéről a háromszoros walesi világbajnokra. 6:2-es állásról folytatják a meccset és 13 nyertig mennek. Túl sokat nem kell a játéktudásáról beszélnem, amikor egy háromszoros világbajnokról van szó. Mindent tud, ami a snookerben van és ugyanakkora ösztönös zseni, mint mostani ellenfele. Emellett full lazán veszi az egészet és semmi stressz, bármiféle nyomás nélkül játszik, öröm volt nézni eddig minden mozdulatát. Százasok is szépen jöttek Willotól, míg Ronnie pedig újra az arrogáns játékát és viselkedését hozza. Egész vb-n jellemző játékára a rohanás, már-már felesleges kapkodás. Ding ellen is óriási hibái volt, viszont nem tudta kihasználni a kínai ezeket. Többször hibázta el Ronnie a feketét a helyéről 20-30 pontos előnyből, Ding pedig terített asztalt nem tudott befejezni. Ronnie első körös pazar játékából már nem sok mindent láttunk azóta, és ha nyer egy-két frame-t az elején Mark J, akkor valószínűleg el is megy Sullivan kedve és minél hamarabb túl akar majd lenni a meccsen. Ez pedig a malmunkra hajtja a vizet. A meccs előtt is érdekesnek gondoltam az oddsokat, de nem merek már pre-match nagy okfejtésekbe kezdeni, mert snookernél nagyon nehéz. Viszont így 6:2-es állásnál nem tudom elfogadni, hogy ilyen oddsot kapunk egy ösztönös zsenire. Mindketten hasonlóan zseniálisak és természetesen benne van, hogy Ronnie egyből elvisz 4 frame-t és már egyenlő is, de akkor sincs semmi veszve, mert Mark J bárhonnan képes meccseket nyerni.

Williams, Mark - O'Sullivan, Ronnie: Meccs esélyek - Mérkőzés tipp