Ez a nap sok mindenről dönthet az A csoportban. Három csapat is győzelmi kényszerben van: az Atletico Madrid ha nyer a Bayern ellen és a Lokomotiv nem nyer, akkor biztos második helyezett továbbjutó. Ha az Atletico nem nyer, akkor még nyitott a második hely kérdése. Továbbmegyek: ha nyer a Salzburg, akkor a Lokomotiv lépéshátrányba kerül az Európa Ligás szereplésért vívott harcban. Nagyon érdekes. Ha Lokomotiv döntetlenre gyúr, elbukhatja a második helyet, de maga mögött tarthatja a Salzburgot. Viszont a Salzburg az utolsó fordulóban fogadja az Atleticot, míg a moszkvai csapat Münchenbe megy. Én úgy látom, mindkét csapatnak győzelemre kell tehát hajtania a mai mérkőzésen.

A Salzburg győzelmére adott szorzó nagyon nem éri meg. Szoboszlai Dominik csapata esélyesebb, ez tény, de olyan hektikus eredményei vannak, ami óvatossá kell tegyen minket. A Loksi nullán tartotta az Atelticot két mérkőzésen is, ezt ne felejtsük el. Az orosz védelem tehát elvileg rendben van. Mondom ezt úgy, hogy gólokra akarok fogadni. De egy dolgot ne felejtsünk el: az Atletico ellen a Loksi nem akart gólt rúgni, egy pontokat akart. Ezt most nem játszhatják, kell előre is mutatniuk valamit.

A Salzburg ellen erre jó esélyük van. Csak az nem lő a salzburgiaknak gólt, aki nem akar. A Bayern fél gőzzel is lőtt hármat, egyet tíz emberrel, a hétvégén a St. Pölten kettőt is vágott nekik. Egy hónapja nem volt clean sheet-jük. Akármilyen tartalékos lehet majd a Lokomotiv, ez ellen a védelem ellen kötelező a góljuk ebben a helyzetben. A másik oldalon Patson Daka, Masaya Okugawa és Noah Okafor sérült. Ezek azért jó kis csatárok. De még mindig van Koita és Berisha, akik Szoboszlaival kiegészülve hozhatják szintén a gólokat.

Nem mondhatok mást, szerintem lesz három gól, a döntetlen senkinek sem jó.

Lokomotiv Moszkva - Red Bull Salzburg: Gólok száma - Felett/alatt tipp