Alaposan mellényúltam egy hete a ZTE csapatával a Mezőkövesd elleni mérkőzésre jövendölt tippemmel. Itt a lehetőség javításra.
Az FTC egy korrekt játékkal rukkolt ki az utolsó BL meccsén Kijevben, ami azonban pontot mégsem ért. A BL kaland lezárult, ezen az őszön már csak a bajnokság maradt a zöld-fehéreknek.
Ahol a riválisok alaposan megkönnyítik a címvédő dolgát azzal, hogy úton-útfélen pontot rabolnak az első számú kihívónak tartott, de egyenletes teljesítményre képtelen Fehérvártól.
Vesztett pontokat tekintve már 10 egység a listavezető előnye, nem túlzás kijelenteni, ez versenyfutás eldőlt... Akár egy nagyobb hullámvölgy beleférne, annyival a mezőny felett állnak.
A kettős terhelés alatt Rebrov bármilyen összeállításban küldte fel a csapatát, legtöbbször már a szünetig előnyt szereztek (amit később könnyedén őriztek meg), 11 bajnokiból csak háromszor nem vezettek a első 45 perc után.
A ZTE hatpontos meccset nyert meg, a számomra csalódást keltő Mezőkövesd ellen. A korábbinál szervezettebb csapatjáték jellemezte őket, a szokottnál kevesebb kapu előtti megingást az indiszponált Pintér alakulat nem tudta kihasználni. Ezzel a három ponttal stabilizálták a helyüket a tabellán (8.hely), a pletykák szerint megmentve Boér Gábor helyét a kispadon.
Nyugodtan készülhetnek a fővárosba, ahol az esélytelenek nyugalmával léphetnek pályára, mert a múlt heti játék azért Fradi ellen kevés lesz. Ráadásul, ezt követően hétközi fordulót rendeznek, ahol majd a zalaiak az MTK-t fogadják, ott egyértelműen nagyobb esély mutatkozik a pontszerzésre.
Úgy gondolom, a papírforma érvényesülni fog, a kupameccs után, az FTC nem tud olyan összeállításban kezdeni, hogy ne az első perctől domináljon, a találkozó már az első félidőben eldől, könnyed hazai sikerre számítok.