Ahogy közeledünk a világbajnokság végéhez, sorra jönnek az igazi csemege mérkőzések. Vagy az underdog játékos felszívja magát és megállíthatatlanul robog a cél felé. Igaz egy meccsen bárkit meg lehet lepni, ha éppen remekül időzít és minden összejön. A tét óriási már a negyeddöntőbe kerülésért játszanak.
Az afrikai harcos Petersont VB során még nem állították nehéz akadály elé. Lennont és Lowet simán elintézte. Tömeg szépen ül, de a kiszállózásban van mit még csiszolni. Játéka idén szintet lépett, az ősz során formája kiváló, több igazán fontos tornán is a végső sikerért küzdött. Anderson ellen kulcsa a létfontosságú kiszállók teljesítése. Karaktere kiváló, szerethető figura, igazi harcos, aki a végsőkig küzdeni fog. Bárki ellen képes felvenni a harcot és megnehezíteni a legyőzését.
Az ellenfél nem más, mint a repülő skót Anderson, aki sokat megélt rutinos játékos. Anderson esetében látszik, hogy az ősz nem sikerült kiválóan, de a világbajnokságon rendre összerakja a játékát és menetel a következő bajnoki címért. Peterson-nal ellentétben két lejátszott kör után sok jó nem mondható el a játékáról. Maximum, hogy a tömeggel nincs gond, de itt is a fránya kiszálló arány, amely gyatra. Legutóbb Suljovic ellen játszott egy hihetetlenül izgalmas, ellenben őrlődő, idegeskedő mérkőzést. A mérkőzés után rengeteg cikk, interjú született, de a lényeg, hogy kvalifikálta magát a következő körre. Peterson ellen nem lesz elég a kiingás, hullámvölgy, maximumon pörögni kell és a nyitva hagyott lehetőségeket kihasználni.
Összegezve a fogadóirodák 50-50%-ra lőttek be az esélyeket, de Anderson rutinja, mentális ereje felül tud kerekedni, illetve kiszálló arányban előveszi régi megállíthatatlan játékát, akkor nem lesz gond. Ha szenvedősre veszi a figurát, akkor Peterson kihasználja a lehetőségeket. Mérkőzés képe alapján egy 4-2-es skót győzelmet preferálok és stílusból adódóan nem egy vontatót találkozó szemtanúi leszünk. Elmúlt körök alapján elkezdődött a csillaghullás, de egy jó, higgadt, közönség kedvenc Anderson kell még.
Hozzászólások 6
robmiller
PetersEn..PetersEn! :)
LuckyBeny
Bocsi, igazad van :) elírtam Petersen! Köszönöm!
robmiller
Egyébként drukkolok, hogy jöjjön! Nálam ebben van a napi value! :)
LuckyBeny
Köszönöm! Igaz, csodálkoztam, amikor kidobták a szorzókat és közel egyformára lőtték be, fogadóirodák leszűrték a formákat, de Anderson van annyira jó, hogy továbblépjen. Ez mellett az esti csörték is jónak ígérkeznek :) Hajrá-hajrá. Köszi az építő megjegyzést.
robmiller
Én köszi, hogy nem kötekedésnek vetted, mert nem annak szántam, ezért is tettem oda a mosolygós smileyt! :) Sok zöldülő tippet, hajrá!
LuckyBeny
Köszönöm és építő jelleggel vettem a megjegyzést, örülök, hogy valaki legalább elolvasta az elemzést és ha talál bármi észrevételt, hibát, nyugodtan jelezze, abból tanul az ember. Neked is sok zöldet, követem a munkásságod, fórum kommenteket, hajrá. Utóbbi időben rendre elkap a darts láz, most már iromány szintjén is. :)