Idei utolsó elemzésem ez a mostani. Tanzániában ma még három mérkőzést rendeznek, kettőnél tudom elképzelni, hogy döntetlennel érjen véget, ez az egyik.
A 18.fordulóval folytatódik a szezon, ahol a hatodik helyezett Polisi Tanzania fogadja a harmadik Azam FC-t. A hazaiak eddig tizenhat, a vendégek tizenhét fordulón vannak túl, de ez a mostani már a második kör a bajnokságból.
Két olyan együttes csap össze, akik már legalább öt fordulója nem nyertek mérkőzést. A hazaiak öt, a vendégek hat fordulóval ezelőtt, hogy pontos legyek. Mindkèt együttes ezalatt az időszak alatt 4 döntetlent és egy vereséget jegyzett. Meg is lett az eredménye, hátrébb csúsztak a tabellán.
Motivációja mindkét csapatnak lehet a győzelemre, de szerintem a forma alapján kicsi az esélye. A Polisi 5-8-4-gyel, az Azam 8-5-3-mal áll.
A hazaiak otthoni formája 2-5-1, a vendégek idegenbelije 3-2-2. Mindkét együttes kevés gólos mérkőzéseket játszik az itt felsorolt talalkozókon.
Igazából egyik csapat sem rossz, csak hullámvölgybe kerültek. Nem jelenteném ki, hogy jobb valamelyik, annyira hasonlóan állnak.
Egymas elleni találkozóikon rendre Azam győzelem született, 0-0-3-as mérleggel állnak. Mindhárom találkozót 1-0-ra nyerték.
Remélhetőleg előjön az év vége érzés a csapatoknál, amikor is nincs nagy kedvük játszani. Nagy esély van a pontosztiszkodásra, ahogyan a szorzón is látszik. Szerintem kevés gólos találkozó lesz, a tippem 0-0 vagy 1-1. Aztán ha sok gólos iksz lesz, akkor sem csüggedek, a lényeg, hogy jöjjön a döntetlen.
Hozzászólások 4
gavrilo14
Ennek a sok döntetlenes írásnak van valami hosszú távú profit lehetősége, vagy csak úgy just for fun vannak kiválasztva noname bajnokságokból meccsek?
BvB_09
Lehetősége van természetesen, a szezon végén kiderül, hogy milyen irányba mozdul el a mutató. Volt olyan a hónapban, hogy egy nap két tipp is jött, volt hogy a 96.percben ment el. Ilyen a fogadás és a tippelés. De addig, amíg ugyanúgy elmegy az 1.30 vagy 1.50, addig próbálok arról elemzést írni amit jónak gondolok. Volt olyan, amiről sajnos lemaradtam és jött volna, volt, amiről hiba volt írni. Sajnos ez egy ilyen hónap, remélhetőleg jövőre jobb lesz.
gavrilo14
Csak azért írtam, mert tavaly redmünchen pont ilyen elemzések miatt került ki a játékból, mikor olyan bajnokságokról írt, mint amelyekről te a napokban (hasonló eredményességgel). Ezért kérdeztem, hogy ez egy teszt vagy már bevált taktika. Mivel valljuk be, a cikk elolvasása előtt már tudjuk, hogy sok infód nem lehet ezekről a bajnokságokról (Tanzánia, India meg talán Zambiát láttam még itt), csak statisztika. Így ha találtál benne korábban edge-t, akkor értem, hogy írsz róluk, ha viszont nemrég kezdted, akkor lehet nem a SF Guru Prémium a legjobb hely a tesztelésre (hanem egy Excel vagy tippjáték). Ennek az az oka, hogy gondolj bele, valaki idetéved, belenéz az elemzésekbe és nem érti, hogy Ő miért nem vehet részt a versenyben, mikor egy ilyet ő is tudna hozni Zambiáról 10 perc munka után. Szóval, ezt csak ilyen tanácsnak írtam, hogy ne ess ugyanabba a hibába, mint korábban más. Aztán vagy elfogadod vagy nem, rajtad áll. Illetve ha működő (letesztelt) taktikáról beszélünk, akkor végképp nem törnék pálcát felette, mivel látom, hogy az itt megjelenített minta egyelőre kevés. Csupán szkeptikus vagyok vele szemben :)
BvB_09
Először is nagyon szépen köszönöm a visszajelzésedet. Igazad van, talán nem a Guru volt a legjobb felület ezekhez a tippekhez, viszont tényleg annyira brutál rossz évem volt, hogy az 1.30 könnyebben elment, mint ezek a döntetlenek.
9 bajnokságot figyelek, illetve játszok jelenleg döntetlenre, abból a legismertebb a Dél-Afrikai első osztály. Az ilyen, távoli országokban vannak tóbbnyire döntetlenek.
Egyelőre még nem tudom milyen tippeket írok majd, ehhez még kell pár nap mire belelátok a hónapba.