Nekem nagyon úgy tűnik, hogy igencsak peches napjai lehetnek mostanában ennek a voloszi focicsapatnak. Ugyanis ezeknek a szerencsétleneknek éppen abban az időszakban muszáj Szalonikiben játszaniuk, amikor Szaloniki város - egymással nagyon-nagyon-nagyon rivalizáló és egyaránt dobogón levő - két élvonalbeli focicsapata (a PAOK Thessaloniki és az Aris Thessaloniki) csakis azzal vannak elfoglalva, hogy az ellenfeleknek nevezett proxikon keresztül azt bizonyítsák, hogy melyiküké nagyobb és melyikük zárja majd a másikuk előtt az élvonalbeli focibajnokságot.

Az előző fordulóban is Szalonikiben játszott bajnokit a Volos NPS, ahol akkor az Aris Thessaloniki volt az ellenfél, s olyan könnyedén kikapott 2-0-ra a voloszi csapat, hogy a mérkőzés végén még a falnak is megköszönte, hogy kegyes volt hozzá és nem adta a másikat. Ebben a fordulóban ismét kénytelen lesz Szalonikiben focizni a Volos NPS, ahol ezúttal a PAOK Thessaloniki lesz az ellenfél és egyáltalán nem biztos, hogy ezúttal a fal nem fogja adni azt a másikat.

Ugyanis az előző fordulóban az is történt, hogy - meglepetésre - a PAOK Thessaloniki 3-2-es vereséget szenvedett Athénban, a 17 ponttal 9. helyezett Atromitos vendégeként. Ez azt jelentette, hogy maradt 28 pontja a 3. helyezett PAOK Thessaloniki csapatának, ám az akkor 1 pont előnyben levő városi rivális hazai győzelme most már azt jelenti, hogy 32 ponttal 2. helyezett az Aris Thessaloniki. Vagyis 1 pontról 4 pontra emelkedett Szaloniki egyik focicsapatának előnye Szaloniki másik focicsapatával szemben.

Ez arrafelé tűrhetetlen és megemészthetetlen állapotot jelent, ezért aztán - szerintem - jogosan várható, hogy ha valamelyik felelőtlen PAOK-vezető nem fog már megint pisztollyal berohanni a pályára, hogy miatta "szétbüntessék" csapatát és ismét felfüggesszék a görög focibajnokságot, akkor tényleg várható, hogy a PAOK már a meccs elején gólt szerezzen, aztán pedig addig "adjon" ellenfelének, amíg az mozog.

Tipp: PAOK Thessaloniki mindkét félidőben gólt szerez.

PAOK Thessaloniki - Volos NPS: PAOK Thessaloniki mindkét félidõben gólt szerez - Igen/Nem tipp