A Benfica együttese fogadja a Nacional együttesét a tizenötödik forduló mai egyik mérkőzésén. Majd egy év telt el a súlyos, megalázó, 10-0-ás Benfica győzelem óta, azóta nem találkozott egymással a két együttes.
Inkább a vendégeknél lehet ott fejben, hogy milyen súlyos vereséget szenvedtek, kérdés, hogy ez majd motiválja-e őket vagy ismét betojnak.
Idén három együttes küzdhet a bajnoki címért, újra egy Sporting-Benfica-Porto hármas versenyfutás várható.
Több olyan veresége van a Benficának mostanában, amit kiscsapatok ellen szedett össze, több botlás nem fér bele. Úgy gondolom, hogy ma sima, több gólos győzelmet arathatnak, persze ehhez kell az is, hogy ne vegyék félvállról a találkozót.
Mindhárom bajnoki címért küzdő együttes fantasztikus formában van, a Benfica egyszer a Szuperkupában a Porto, egyszer pedig a kupában a Braga ellen kapott ki.
Bajnokin nem rúgnak sokat, általában két rúgott gólnál megállnak, de szerintem fejben ott lehet a tavalyi tíz rúgott gól, valamennyire hátha motiválja a játékosokat, hogy minnél többet rúgjanak most is.
A Nacional egyre rosszabb formában van, legutóbbi négy találkozóján kikapott, ráadásul a Vitória is rúgott nekik hármat, akkor a Benficának is simán összejöhet.
Egymás elleni mérleg nagyon egyoldalú, 2011 óta 17-1-0 az arány a Benfica javára.
Hazai oldalon rengeteg a hiányzó, Waldschmidt, Verthongen, Otamendi és még emellett hat játékos. Itt az idő, hogy a cserék is bizonyítsanak, a tippem, hogy simán, legalább három gólt szerezve nyer a hazai együttes.