Nincs kérdés. Legalábbis bennem nincs kérdés, hogy a kettő közül melyik a jobb csapat. Legalábbis optimális esetben, békeidőben, mert valljuk be, azért napjainkban ez a fránya helyzet sok mindent befolyásol, életünk minden részére hatással van.

De próbálok objektív maradni, amit persze nagyjából lehetetlen, hisz a magyar válogatottról van szó. Arról a válogatottról, amely szépen lassan fejlődött az évek során, és ott volt az utolsó két kosárlabda Európa-bajnokságon női fronton. Ráadásul sikerült továbbjutni a csoportból, a legutolsó megrendezett Eb-n ráadásul csoportelsőként. Mögöttünk voltak a törökök, olaszok és szlovének. top8-as volt a csapatunk, és a britektől 3 pontocskával kaptunk ki az egyenes kieséses szakaszban.

Felfelé ívelő a válogatott forma, miközben a szlovák női kosárlabda inkább lefelé ívelő ágat mutat. Klub és válogatott szinten esik visszafelé, picit egyébként az egész sportág a jéghokihoz hasonlítható.

A pöstyéni meccsen csak a győzelem elfogadható. Erre játszanak a csajok, és a beharangozók, elmondások alapján a csapatunk erősebb, mint volt legutóbb, amikor egyébként elkalapáltuk északi szomszédunk. Van Határ, visszatért Fegyverneky Zsófi, akinek a személye a pályán és azon kívül is fontos, és egyébként is jelzi az összetartást, mindenki ott segít, ahol tud. A holland buborékban Studer sem volt, Zele Dorina sem, és Határ sem, mindhárom játékos alapember nálunk. Szlovákia csapatában nem lesz Hruscakova, ami nagy érvágás, lesz viszont a torony Jurcenkova, de ha Határ nálunk játszhat, és tud egy magához képest jó átlagos teljesítményt a pályára tenni, vele nem lesz baj. Korábban sem volt egy vajkezű lány, ő csakis a magassága miatt kosárlabdázó, nem vajkezű lány. Én már az első oddsnak is örültem, amit más irodánál láttam (1.53), de ez egyenesen csodás.

Le kell csapni rá, jobbak vagyunk, és ugye bár nem itthon játszunk, közönség nincs, szóval ez sem akkora faktor.

*

(Mikor az előzetest elkezdtem írni, 1.85 volt a szorzó, sajnos mire bepötyögtem pár karaktert, zuhant is szépen...)

Szlovákia (n) - Magyarország (n): Hosszabbítással - Mérkőzés tipp