Marci elmondása szerint 90 évesnek érezte magát a Wawrinka elleni meccs után. Ha ez nem valami etetés megint (és miért lenne az) akkor ismét felülök a néptipp vonatra és bizony veretni kell. Két ötszettes találkozót nyomott le zsinórban, ami így már nyolc óra kőkemény harcot és teniszt jelentett. Hogy ebből hogyan fog regenerálódni azt talán ő maga sem tudja, főleg hogy holnap is játszania kell Balázs Attila oldalán párosban. Oké hogy a páros meccs nem hozza le annyira az embert az életről mint egy egyéni csata de ez most nem igazán jön jól neki úgy hogy egy nagyon jó formában levő Raonic lesz az ellenfele péntek hajnalban. Fucso amúgy minden dícséretet megérdemel a Wawa elleni győzelem okán, de a svájci kezébe adta a sikert miután több meccslabdáról nem volt képes megnyerni a meccset, na meg több mint 70 ki nem kényszerített hibát ütött aminek köszönhetően tudott Marcink elhúzni két szettes előnnyel. Fucso nem is szervált annyira meggyőzően, nehéz dolga lesz ha hosszú labdamenetekben kell majd helytállnia ebben a fizikai állapotban amibe most került.

Raonic nagyon jó formának örvend. Két nagyon sima meccsen tudott nyerni, adogatójátékaiba beleszólni alig lehet, hatalmas bombákat zúdít az ellenfél adogatóudvarába amivel könnyed pontokat tud nyerni. Számszerűleg 82% felett hozza a pontokat saját szerva után és több mint 40 ászt ütött a két rövidke meccsén lejátszott hét szett alatt. Amely meccsek összesen négy órát vettek igénybe, ami pont fele Marci játékperceinek. Többnyire egy jó szerva után de rengeteget van a hálónál is a kanadai ahol szintén beton stabilan hozza a pontokat 80% felett.

Kétszer találkoztak eddig és Marcinak még nem jutott szett.Ha az elején Rao tudja hozni az eddig látott ellentmondást nem tűrő adogatójátékait akkor idővel egyre kevesebb sansza lesz a magyarnak és könnyen lehet hogy beleszalad egy 0-3 ba mint anno Tiafoe ellen. Két ilyen meccs után ez nem lenne meglepő.

Tipp: 0-3

Fucsovics, Marton - Raonic, Milos: Fogadás szettre - Pontos Eredmény tipp