A vasárnapi női döntő könnyen két szettben eldőlhet. A korábbi világelső Japán Naomi Osaka parádés játékkal jutott el ismét a döntőig. Osaka igazán szereti ezt a tornát és a gyors, kemény borítást. 2018-ban az US Opent nyerte meg, 2019-ben itt Melbourneben diadalmaskodott, majd 2020-ban ismét az US Open bajnoka lett. A sormintába most egy Australian Open győzelem következne amire minden esélye megvan. Nyerő típusú játékos aki nem szokott beszarni a nehéz helyzetekben sem, igaz többször hátrányból kellett felálljon a GS döntőkben de elképesztő hogy az eddigi 3 Grand Slam fináléjának mindegyikét behúzta most pedig a korábbi nevekhez képest (Williams, Kvitova, Azarenka) könnyebb ellenfelet sodort útjába utolsó akadálynak a sors. A tornán nagyon komoly sorsolása volt hiszen ki szeretne egyből Pavlyuchenkova ellen kezdeni egy 1.fordulóban majd folytatni a mindenkire veszélyes Caroline Garcia ellen, aztán Jabeur, Muguruza, Hsieh és Serena Williams következett. Brutális kemény sorsolás és ő a hat meccsen összesen egy szettet bukott el a spanyol elleni meccsen. Keményen szervál aminek kedvez a gyors pálya, de az alapvonalról is elképesztő keményeket üt, emellett nagyon jól is mozog így nehéz leütni a pályáról. Nincs nagyon gyenge pontja.

Bradynek piszok nehéz dolga lesz ha egyáltalán szettet akar nyerni. Ő nagyon kedvező sorsolást kapott, top30-as ellenfél mindössze egy jött szembe az elődöntőben Muchova (27.) a top20ból pedig mindenkit eltakarítottak az útjából. Itt az Australian Openen messze ez a legjobb eredménye hiszen korábban a 4.körnél tovább nem tudott jutni, sőt többször már az első kör jelentette számára a végállomást. Élete legjobb WR helyezését birtokolja és a legjobb formában is van de ez kevés lehet a Japán ellen. A tavalyi US Open elödöntője után Ő élete első GS döntőjére készül, ami nagy nyomás alá helyezheti a 25 éves amerikait főleg hogy látja Osaka megállíthatatlan formában van. Nyilván nem véletlen jutott el a döntőig hiszen a szervája is nagyon jó a női mezőnyben illetve ütőerőben sem marad sokkal alul az összevetésben, de Naomi rutinja és döntőkben 100%-os mérlege nagy előny lesz és simábban nyerhet mint a tavalyi meccsükön. Egy-egy breaket közé tesz szettenként a Japán.

Tipp: 4-6 3-6

Brady, Jennifer - Osaka, Naomi: Szett hendikeppel - Hendikep tipp