A Miamiban rendezendő 1000 -es tornán kívül három Challenger tornát is rendeznek Európában. Ezek közül egyik a lillei CH verseny, ahol a "király kategóriába" jelenleg fel nem férők ütköznek meg.

A csehek Berdych felszívódása, visszavonulása után számos tehetséggel jelentkeznek. Machac, Lehecka, Forejtek, Vrbensky bíztatóan fejlődnek, ám kérdés, hogy mellyikük, egyáltalán valamelyikük tud e a korábbi nagyok nyomába eredni.

Forejtek alapos kiképzés kapott, láthattuk korábban a fakanalas gyerekkori edzéseit, aminek meglett az eredménye, az agresszív, pontos stílus jellemző a játékára, ha püfölésre kerül sor, akkor nehéz a cseh legényt lenyomni. Múlt héten Biellában három meccset is nyert és a második fordulóban csak a későbbi tornagyőztes Masur ellen kellett meghajolni egy kiélezett találkozón 5:7,7:6,4:6 -tal.

Itt az új hét, új javítási lehetőség. A sorsolásra egyáltalán nem panaszkodhat, hiszen első körben egy alapjában salakos argentín ellenfél következik.

Pedro Cachin, játéka salakra termett, kemény borításon, pláne teremben alig próbálkozik, nem véletlen. Bár keményen tavaly volt egy jobb szériája, de azt ITF közegben érte el, a Challenger teljesen más szintet képvisel.

Az argentín ráadásul a múlt hetet végig tekerte spanyol földön La Nuciaban. Vasárnap még finálét nyomott az ukrán Kravchenko ellen 2-0 (7:6,6:0), ahol az első szettben nagyot fordított break hátrányból, majd ezzel el is ment ellenfele kedve a játéktól.

Cachin tehát fáradtan, a mai napi utazással a háta mögött lép fel egy teljesen más kondiiciókkal bíró felületen. Az átállás ilyenkor alapjában nehéz, pláne egy olyan ellenféllel szemben, akinek pont ellenkezőleg a gyors körülmények a kedvencei.

Alapvetően sima Forejtek sikert várnék, de látva az előzményeket még simább cseh sikert várhatunk. Két breakelt szettben megoldja ezt a feladatot Forejtek.

Cachin, Pedro - Forejtek, Jonas: Játékok száma - Felett/alatt tipp