A görög futball szezon 2020/21 -es szezonja is bezárja a kapuit a mai Görög Kupa döntővel. A bajnokságot nem utcahosszal, hanem országútnyi hosszal megnyerő Olympiakos, Pedro Martins vezetésével nagy szezont futott már a tavasz közepén bebiztosította. Otthon a Karaiskakis Stadionban verhetetlen volt 17 győzelem mellett egy döntetlen és idegenben is csupán a Panathinaikos ellen botlottak és a mostani ellenfélnél Szaloniki szigetén, de ott sem kellett már kötelezően a három pont. Ebben a nagyszerű szezonban pedig benne foglaltatott egy BL szereplés az egyenes EL kieséses szakaszban pedig a PSV -t is búcsúztatták és úgy estek ki, hogy Londonban az Arsenal elleni nyerni tudtak. Erre a nagyszerű idény tetejére szeretnék rátenni a habot a kupa megnyerésével.

A PAOK Szaloniki elérte az ezüstérmet, az Ariszt és az AEK -et megelőzve, de valljuk be ez az idény tényleg csakis az Olympiakoszról szólt. A PAOK főleg az otthoni, szintén oroszlán barlangjának köszönheti a sikereit, idegenbeli fellépésein 46% -os teljesítményt hoztak, ami a bajnokságban csak a negyedik legjobb volt.

A döntőt pedig semleges pályán az AEK Stadionjában a Spiros Louis -ban rendezik, tehát az Olympiakos a városban marad, míg a Szaloniki utazhat.

Tavaly is megnyerte a piros-fehér társaság mind a bajnokságot mind a kupát, akkor az elődöntőben ütötték ki a PAOK -t Fortunisék.

Mindent egybevetve az Olympiakos most sérthetetlennek tűnik, nagyon egyben van a társaság, igazi egyeduralkodó csapat benyomását kelti. Egy kupa döntő sosem egyszerű, de a minőségi játékoskeret és a hihetetlen önbizalom, amit ebben az évben magukra szedtek, az nem hozhat ma mást, mint pireuszi kupagyőzelmet.

Olympiakos Piraeus - PAOK Thessaloniki: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp