Bajnokesélyeshez méltóan kezdte a 2021-es szezont az FK Molde az Eliteserienben. A tavalyi norvég első osztály ezüstérmese ezúttal a tavalyi bronzérmest, a Valerenga együttesét fogadja az Aker Stadionban. Mint ilyen, rangadónak is beillő találkozónak is tekinthetjük a mostani meccsüket, de igazából a meccs esélyesei egyértelműen a hazai kék-fehérek. Az, hogy ebből mennyit tudnak majd érvényre juttatni a találkozón, kiderül. Én úgy gondolom, hogy ezzel a támadójátékkal amivel nyitották a szezont jó esélyük van a sikeres folytatáshoz.

Hatalmasat meccset nyert meg az előző fordulóban Erling Moe csapata az egyik legnagyobb riválisa, a Rosenborg otthonában. Bár még a bajnokság elején járunk, de a bajnokság végkimenetele szempontjából sem közömbös találkozón úgy nyertek a vendégek, hogy a 86. percben még 2:1-es vesztésre álltak. Az egyébként közönségszórakoztató meccsen nekem nagyon tetszett, ahogyan Moe belenyúlt a csapatába. Az aktuális gólvágóját Ohi Omoijuanfo-t, aki egyébként most betlizett, simán lekapta a pályáról és helyette a padról is tudott olyan játékoshoz nyúlni ( Eirik Hestad ), aki tudott lendíteni a csapata szekerén. Nekem ebből az jön le, hogy nagyon egyben van az alakulat és a játékosok vevők az edzői elképzelésekre. Nem véletlen, hogy mérkőzéseiken többször is eredményesek úgy, hogy igazából nagy nyomást nem is helyeznek ellenfeleikre, viszont a kínálkozó alkalmakat jó százalékban értékesítik. Ha már megemlítettem Ohi Omoijuanf-t, ma egy "gyenge" duplázást kinézek belőle.

Semmi extrát nem tudott beletenni a bajnoki rajtba Dag-Eilev Fagermo csapata, a Valerenga. Én úgy gondolom inkább kifutott eredmény volt az a tavalyi bronz, sem mint a csapat stabilizálódása az élmezőnyben. Az idén egy győzelmük van mindössze a bizonyítottan bűn gyenge Brann Bergen ellenében és ami feltűnő az összes többi ellenfelüktől kaptak gólt. Kétségünk ne legyen felőle, a Moldétól is fognak kapni. Hogy mennyit?

Nos, én elég magasra tettem a határt és a téttel is óvatosan bánok, de az elmúlt évek egymás elleni eredményei, valamint a Molde mostani rajtja szinte megköveteli egy valamirevaló fogadótól, hogy egy ilyen szép oddsra rápróbáljon.

Molde - Vålerenga: Molde által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp