A magyar válogatott nem vallott szégyent az első fordulóban az Európa bajnokságon. A Portugálok ellen több mint 80 percig bírtuk kapott gól nélkül, ami után a 0:3-as végeredmény viszont hideg zuhanyként hatott. Dícsérik a csapatot agyba-főbe, tény hogy sokáig egy szép eredmény körvonalazódott, viszont a vége elég csúnya lett.. és ha visszagondolunk bizony a játék sem volt annyira hú de csudijó. Felrémlik a kép talán már a 2. percből amikor Jota elönzőzte és nem passzolt Cristianohoz aki teljesen üresen kapta volna a labdát a 16-son belül. Már ott nagyon hamar hátrányba kerülhettünk volna, de Gulácsi is sokat tett érte a bravúrjaival hogy ne menjen el a kedvünk idejekorán. A Francia csapat ennél a portugál válogatottnál talán még keményebb. Minden poszton világsztárok, nem véletlen ők a világbajnoki címvédők. Az előzetes hírek szerint szintén a Griezmann, Benzema, Mpabbe hármas rohamozhat, amit a németeknek sem sikerült nagyon feltartóztatniuk és több alkalommal csak az egy-két centis les mentette meg őket a nagyobb vereségtől. Ezt a sebességet amit Mbappeek tudnak nem tudjuk megközelíteni, vélhetően a kapu elé leszünk beállva 10 emberrel védekezve és próbálunk minél kevesebb gólt kapni, többre az erőnkből nem fogja futni..

Úgy érzem most nem lesz akkora szerencsénk mint az első meccsen és már az első félidőben előnnyel vonulhat aktuális ellenfelünk a szünetre. Franciaország ezzel a kötelező győzelemmel már biztosan továbbjutóként érkezhetne az utolsó, Portugália elleni meccsre ahol már azzal is trükközhetnének hogy hányadik helyen szeretnének továbbjutni.

Tipp: 0-3 (sajnos)

Magyarország - Franciaország: Félidő/Teljes játékidő - HT/FT tipp